Itt a pénzeső: bődületesen sok pénzből pofozzák ki a vidéki úthálózatot

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a pénzeső: bődületesen sok pénzből pofozzák ki a vidéki úthálózatot

A Magyar Falu Program keretében éves szinten, országosan 50 milliárd forint értékben 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett országos közúthálózaton a napokban ütemezetten megindításra kerültek a program első ütemében szereplő beruházások.

Az országos közúthálózaton 2010 óta összesen mintegy 5500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben. A felújítások a következő években is kiemelt prioritással folytatódnak, ugyanis a Magyar Állam központi, költségvetési forrásokból, a Magyar Falu Program keretében éves szinten 50 milliárd forint értékben indított el olyan útfelújítási programot, amely elsősorban a mellékutak helyreállítását célozza meg. Ezzel a vidék népességmegtartó képessége szempontjából kiemelten fontos összekötő- és bekötőutak rendbetételére lesz lehetőség, amely a későbbiekben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési és fenntartási feladatait is megkönnyíti majd.

A projektek összértéke meghaladja a nettó 23 milliárd forintot. Az ország mind a 19 megyéjében lesznek útfelújítási munkák, a projekteket összefoglaló térkép és projektlista elérhető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. weboldalán, vagy ezen a linken.

Általánosságban az egyes projekteknél elmondható, hogy a szükséges helyeken új alapréteget építenek be a szakemberek, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új teherbíró pályaszerkezetet építenek be a kivitelezők. A pályaszerkezet cseréket követően kiegyenlítő réteg beépítésével a meglévő burkolat egyenetlenségei kerülnek megszüntetésre, majd erre a felületre új kopóréteget terítenek.

A szakemberek az út menti területeken is elvégzik a szükséges munkákat, például az árkok tisztítását, a vízelvezetést is helyreállítják, új közlekedési táblákat helyeznek ki és a projekt végén az új kopórétegre természetesen új burkolati jelek is kerülnek. A munkálatok általában félpályás korlátozás mellett valósulnak meg, így a közlekedőknek érdemes lesz az egyes beruházásokról és az aktuális forgalmi helyzetről tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál vagy a honlapon.

A Magyar Falu Program első ütemében szereplő útfelújítási munkákról 2019. augusztus 5-én tartott országos sajtótájékoztatót a Komárom-Esztergom megyei Vértessomlón Gyopáros Alpár, Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

út

közlekedés

utazás

magyar falu program

vidék

közút

közúthálózat

fejlesztés

beruházás

pénz

támogatás