Autósok, figyelem! Életveszélyesek az utak, itt az idő lecserélni a nyári gumit!

MTI   
  Megosztom
Autósok, figyelem! Életveszélyesek az utak, itt az idő lecserélni a nyári gumit!

Akár 75-100 méterre is nőhet a fékút 50 kilométer per óra mellett, havas úton, nyári gumival - mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő elmondta, 50 kilométeres óránkénti sebesség mellett, nem téli körülmények között körülbelül 7-8 méter a fékút, vagyis ekkora távolságon belül állhat meg az autó. Téli gumival, havas úton ez akár 30 méter is lehet.

A nyári gumi anyaga 0 fok körül teljesen rideggé válik, a rugalmassága megszűnik, és a felülete sem úgy van kialakítva, hogy megbirkózzon a hóval. Ha kimegyünk télen egy nyári abronccsal, nem csak önmagunkat, de mások életét is veszélyeztetjük - hangsúlyozta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gumi

gumiabroncs

vezetés

utazás

közlekedés

autó

figyelmeztetés

nyári gumi

téli gumi

időjárás

havazás