Hatalmas újítás a vasúton: márciustól utazhatunk az emeletes vonatokon

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas újítás a vasúton: márciustól utazhatunk az emeletes vonatokon

Először március 15-én utazhatunk a Cegléd-Szolnok vonalon az új emeletes motorvonattal. Év végéig viszont tizenkilenc elektromos szerelvény érkezik az elővárosi vonalakra - írja a Magyar Nemzet.

A lap infomációi szerint a Stadler által gyártott 11 KISS emeletes motorvonat a korábbi februári határidő helyett március 15-én utasforgalmi próbaüzemben indul el. Először utasok nélkül kell hibamentes futást teljesítenie a kocsiknak, így a próbaüzem kétlépcsős. A tesztek jelenleg is folyamatban vannak.

A hatszáz ülőhelyet biztosító, kétszintes motorvonatokon korszerű utastájékoztató rendszer, tágas utastér, wifi, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozók, valamint korszerű kamerarendszer, illetve három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható vécé lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve tizenkét kerékpár vagy öt babakocsi szállítására alkalmasak. A Stadler KISS-eket a gyártó ellátja az ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is, amely lehetővé teszi, hogy a felújított vasútvonalakon óránként akár 160 kilométeres sebességgel haladhassanak.

Az újság szerint ez az első alkalom, hogy a Stadler Magyarországon nem a szerződéses határidőknek megfelelően szállít. A késésnek több oka is volt többek között az emeletes motorvonatokat gyártó cég alvállalkozóinál jelentkező munkaerőhiány, amely jelentősen lassította a munkafolyamatokat, illetve a korábbiaknál lényegesen hosszabb szállítási határidők az európai vasúti járműgyártó piac beszállítói láncolatában. A gyártást az is nehezítette, hogy tavaly májusban Németországban az esőzések áradást okoztak és a Stadler ajtóbeszállízójának kasseli gyára víz alá került.

Az emeletes motorvonatokat gyártó Stadler alvállalkozóinál jelentkező munkaerőhiány jelentősen lassította a munkafolyamatokat. Ezenkívül az is érződik, hogy egyre inkább jellemzők a korábbiaknál lényegesen hosszabb szállítási határidők az európai vasúti járműgyártó piac beszállítói láncolatában. A gyártást egy vis maior esemény is nehezítette: tavaly májusban Németországban az esőzések áradást okoztak, és a Stadler ajtóbeszállítójának kasseli gyára víz alá került.Ez az esemény több más európai vasúti projektben is fennakadást okozott.

Az ütemezés változása csak az első megrendelésben szereplő tizenegy járműre vonatkozik, a második ütemben készülő nyolc vonat az eredeti tervnek megfelelően 2020 végéig, a szeptemberben megrendelt huszonegy vonat pedig 2022 végéig megérkezik.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

emeletes vonat

vonat

vasút

vasúti közlekedés