Összefogott a Dunakanyar: több település is kiállt az otthonmaradás mellett

MTI   
  Megosztom
Összefogott a Dunakanyar: több település is kiállt az otthonmaradás mellett

Ha ön turista, és ezt olvassa, az BAJ. Veszélyezteti az itt élők életét – olvasható a felirat Zebegény helységnévtábláján. A Turista Magazin számolt be arról, hogy a Dunakanyar településeit miként kérik az embereket, hogy most inkább maradjanak otthon. Nem csoda, hiszen a népszerű kirándulóhelyeket rengeteg turista látogatja egész évben.

Ahogy a portál beszámolt róla Visegrád önkormányzata is beszállt a kezdeményezésbe:

A turisztikai célpontok zárva vannak, ne terheljék városunkat fölösleges gépjármű- és motorkerékpár forgalommal

- tette közé Visegrád önkormányzata. A Pilisi Parkerdővel együttműködésben ugyanis megtiltották a CBA mögötti és a városi nagyparkolóban a parkolást, behajtani tilos táblákat helyeztek ki, az ellenőrzést a rendőrség és a polgárőrség végzi. Ahogy a lap beszámolt róla, az erdészet lezárja a visegrádi Mogyoró-hegyen található parkolóhelyeket és a Fellegvár parkolóját is, az Apátkúti-völgybe és a Kaán Károly-forráshoz autóval bejutni csak behajtási engedéllyel lehetséges.

Zebegény – ahol alkalmanként 1500 kiránduló is megfordul – szintén arra kéri a turistákat, hogy maradjanak otthon

– írja a dunakanyarinapok.hu.

Most nem az a kérdés, hogy mikor menjünk ki szombaton és milyen finomságokat találunk majd a termelői piacon, és hogy a kellemes tavaszi időben melyik cukrászdába menjünk el vasárnap délután, hanem az, hogy meg tudjuk-e védeni az itt élőket, a családunkat, szüleinket, nagyszüleinket a terjedő járványtól. Most kivételesen talán megbocsátják nekünk, amikor azt kérjük önöktől, hogy amíg a járvány és a veszélyhelyzet tart, addig hétvégéiken ne jöjjenek a Dunakanyarba sem autóval, sem kerékpárral, sem vonattal

- olvasható Nagymaros polgármestere felhívásában.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

dunakanyar

zebegény

visegrág

nagymaros

kijárási korlátozás