Riasztó mértékben csökken a fajok sokfélesége: már ezeken a területeken is látszik a változás

A biológiai sokféleség, azaz a biodiverzitás riasztó mértékben csökkent az elmúlt években, melynek hátterében a földhasználat változása, az élő szervezetek közvetlen felhasználása, a klímaváltozás, a környezetszennyezés, valamint az özönfajok térnyerése áll. A Szent István Egyetem fiatal kutatói ennek kapcsán új adatokkal támasztották alá, hogy vasútvonalak és vadetetők közelében is jellemző az agresszíven terjedő növényfajok térnyerése.
Számos kutatás bizonyította, hogy a tájakat átszelő vasútvonalak igen speciális élőhelyek, melyek egyedi sajátosságaik révén teret adnak az idegenhonos özönnövények terjedésének. Magyarországon azonban kizárólag a vasúti pályaszakaszra és annak közvetlen környezetére kiterjedő vizsgálatot korábban még nem végeztek, így a hazai körülményeket nem lehetett pontosan ismerni.
Schermann Balázs Gábor természetvédelmi mérnök mesterszakos hallgató e hiányosság pótlására a Hatvan-Gödöllő vasútvonal egy 30 kilométeres szakaszán tárta fel a növényfajok jelenlétét a vasúti pálya külső tengelyétől számított 10 méteres távolságig. A gyalogos bejárás és vonatról történő megfigyelés során a fiatal szakember összesen 19 inváziós növényfajt írt le a területen, melyek közül a legjelentősebbek a fehér akác, a kanadai aranyvessző, a nyugati ostorfa, a zöld juhar és a közönséges selyemkóró voltak.
Fontos eredmény, hogy a vizsgált szakaszon egyetlen olyan 250 méteres kisszakasz sem fordult elő, amely mentes lett volna az özönnövényektől, a fehér akác pedig legalább egyszer minden kilométeren előfordult. Mindez arra utal, hogy a Hatvan-Gödöllő vasútvonal különösen fertőzött élőhelynek számít az özönnövények szempontjából.
Egyre elterjedtebbek hazánkban a szakmai berkekben szóróknak nevezett vadetetőhelyek is, így indokolttá vált annak vizsgálata, hogy jelenlétük milyen hatást gyakorol az érintett terület természetes vegetációjára. Rusvai Katalin, a SZIE Környezettudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója ennek kapcsán a Mátrai Tájvédelmi Körzetben jellemző három eltérő szórótípus esetében mérte fel az őshonos és invazív növényfajok jelenlétét, melyekből következtetéseket lehetett levonni a vadetetők gyomfertőzöttségét illetően.
Az eredmények szerint a gyomfertőzöttség jellemzően a szórók közvetlen környezetére terjed csak ki, a gyomok aránya ugyanis minden területen csökkent a szórók középpontjától távolodva. Ez a hatás ugyanakkor nem hanyagolható el, hiszen a szórók így is gyújtópontjai lehetnek egy későbbi biológiai inváziónak.
A három vizsgált szórótípus esetében ugyanakkor lehetnek eltérések, az eredmények szerint ugyanis a tisztáson lévő szórók jóval fertőzöttebbnek bizonyultak, mint az erdeiek. A fiatal kutató az úton lévő szórók esetében is jelentős eltéréseket tapasztalt, ezek gyomossága ugyanis záródástól, feltártságtól és kitettségtől függően változott.
A kutatók ajánlása szerint tehát a szórókat ajánlott volna inkább erdei területeken elhelyezni, a védett területek biológiai sokféleségének megőrzése érdekében pedig szükséges volna az etetőanyag kiszórásának mennyiségi és minőségi szabályozása is. A két fiatal kutató munkáját Dr. Czóbel Szilárd, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Természeti Erőforrások Megőrzése Intézetének egyetemi docense segítette.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)