Agyrázkódással úszta meg az olimpikon: tömeges bukás lett a kerékpárverseny vége

MTI   
  Megosztom
Agyrázkódással úszta meg az olimpikon: tömeges bukás lett a kerékpárverseny vége

A londoni olimpikon Lovassy Krisztián is szenvedő alanya volt annak a vasárnapi tömeges bukásnak, amely egy amatőr országúti kerékpárversenyen történt Tótvázsony és Balatonszőlős között.

A mintegy 200 tagú mezőnyből körülbelül 50-en estek el csaknem 70 kilométer/órás sebességnél. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint 19-en sérültek meg.

A 32 éves profi pályakerékpáros - akit fejsérülése miatt kétnapos megfigyelésre kórházban tartottak - azt nyilatkozta: Magyarországon ilyen versenybalesetben még nem volt része, de külföldön sem nagyon.

Amikor a hivatalos felvezetővel odaértünk a rajthoz, már legalább százan beálltak, a csapatunk tagjai körülbelül a 150-200. hely környékén tudtak csak besorakozni. Én előre jót nem hallottam a pályáról, annak vonalvezetéséről, kijelöléséről, és felhívták a figyelmet, hogy a lejtő szinte életveszély, mert újra lett aszfaltozva és 80-90 kilométer/órával is könnyedén lehet menni

- mondta Lovassy Krisztián. Hozzátette: a rajt után "fénysebességgel" lőttek ki az amatőrök mellet, hogy odaérjenek a mezőny elejére, mert a lejtőn szinte borítékolható a bukás.

Nagyjából a 20-30. hely környékére sikerült odaérünk, de miután a csapatunkban én hátrébb voltam, már nem úsztam meg a bukást. Láttam, ahogy csúsznak be elém az emberek egy S-kanyarban

- emlékezett. Kiemelte: biztonságosan próbált meg lemenni a lejtőn, az amatőrök nagy része viszont szerinte még soha nem is közlekedett ilyen sebességgel.

Sokan úgy lehettek vele, hogy ez egy verseny, és mindent bele kell adni. Még egy ilyen lejtőn is, ahol a részleges lezárás miatt le lehet vágni a kanyarokban az íveket, és még nagyobb sebességet lehet bevállalni. De amikor az ember nincs felkészülve erre, és soha nem ment ennyivel, akkor nem fogja tudni bevenni a kanyart

- közölte. Lovassy kiemelte: hivatalosan ugyan 70 kilométer/órával ment a mezőny, mert a KRESZ szabályait ilyen esetben is be kell tartani, de szerinte volt olyan is, aki ennél sokkal gyorsabban száguldott lefelé.

Csak egy csattanást hallottam, és azt láttam, hogy az S-kanyarban csúsznak ki az emberek iszonyat tempóval, szállnak a kerékpárok meg az azokból kitört kerekek, a három-négy felé tört részei

- mondta. Hangsúlyozta: az út egyik oldalán két méter mély sziklás árok volt, míg a másikon 1,5-2 méterenként vasrúd volt lebetonozva, amelyekhez drótháló volt kifeszítve.

Én az úton maradtam, viszont valakire ráestem, vagyis beleszálltam fejjel. Szinte horzsolások nélkül megúsztam a dolgot, de eltört két ujjam, zúzódott a csuklóm, megütöttem a csípőmet, meghúztam a nyakamat, a combom is kapott egy nagyobb ütést és agyrázkódást is kaptam. És többekhez képest, akiket mentő és mentőhelikopter vitt el, még így is szerencsés voltam. Mert még ilyet, ennyi vérző embert kerékpárversenyen nem láttam

- nyilatkozta.

Hozzátette: ezzel a rajttal lehetetlen volt elkerülni a tömeges bukást, amire akkor lett volna lehetőség, ha az ellenkező irányba tekernek a pályán - amelyet öt kört kellett volna megtenni -, vagy kocsis felvezetéssel elviszik a mezőnyt a domb aljáig és csak onnan lövik el az éles rajtot. Utóbbi esetben legalább a profik el tudtak volna szakadni a mezőnytől.

Viszont az amatőrök akkor is elestek volna a következő körben, mert egész egyszerűen nincsenek tisztában a képességeikkel, miután a nagy részük biztosan nem közlekedett még ilyen sebességgel még edzésen sem. Most viszont a versenydrukk miatt még kicsit többet is vállaltak annál, mint amire képesek

- mondta.

Lovassy a történtek ellenére készül a hétvégi pályakerékpáros országos bajnokságra és azt tervezi, hogy ott lesz a rajtnál.

Rögzíteni kell az ujjaimat meg a csuklómat, holnap még megvizsgáltatom a combomat, aztán összeszorítom a fogamat...

- fogalmazott.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kerékpár

balatonszőlős

kerékpárverseny

baleset

olimpikon

tömegbaleset

tömeges bukás

amatőr országúti kerékpárverseny