Milliós építkezés zárult le a Budafapusztán: átadták az arborétum új épületét

MTI   
  Megosztom
Milliós építkezés zárult le a Budafapusztán: átadták az arborétum új épületét

A Mura nemzeti fejlesztési program keretében, 147 millió forintból épített új fogadóépület a Zala megyei Kiscsehi határában lévő budafapusztai arborétumban a Zalaerdő Zrt.

Rosta Gyula, a társaság vezérigazgatója a csütörtöki avatón felidézte, hogy a kormány 2016-ban indította útjára a Mura fejlesztési programot, amelynek megvalósításához a Zalaerdő Zrt. egymilliárd forintos tőkeemelést kapott a tulajdonosi jogokat gyakorló Agrárminisztériumtól.

Az összegből jelentős részben a térségbeli erdei kisvasút fejlesztését finanszírozzák. Ennek kacsolódó eleme a kistolmácsi végállomástól három kilométerre lévő, 47 hektáros arborétum új fogadóépületének kialakítása.

A Mura-program részeként augusztusban elindul a kisvasúti pályahálózat korszerűsítése, valamint bővítése. Már korszerűsítették az Ábel nevű gőzmozdonyt és átépítettek két dízelmozdonyt is, illetve még 2018-ban átadták a Pusztamagyaród és Szentpéterfölde közötti 12 kilométeres útszakaszt, amely a kerékpárosokat is szolgálja.

Az új fogadóépület erdei iskolai oktatásra és kisebb kiállítások rendezésére is alkalmas, de a terepadottságokhoz igazodó látványosságként a környék szimbólumává is válhat

- jegyezte meg a vezérigazgató.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a program két pillére az agrárium és a turizmus fejlesztése.

Célja a helyi gazdaság megerősítése, a megélhetési lehetőségek bővítése, amelyekkel együttesen növelni lehet a térség népességmegtartó erejét

- mondta.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

budafapuszta

budafapusztai arborétum

arborétum

zala megye

kiscsehi

zalaerdő