Ámokfutók BAZ megye útjain: rengeteg az ittas sofőr

HelloVidék   
  Megosztom
Ámokfutók BAZ megye útjain: rengeteg az ittas sofőr

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igricben egy oszlopot döntött ki egy ittas sofőr. A rendőr-főkapitányság adatai szerint az elmúlt egy hét alatt még négy ittas vezető okozott balesetet, harminckilencet pedig kiszűrtek a forgalomból még mielőtt baj történhetett volna.

Oszlopot döntött egy ittas sofőr a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igricben. A rendőr-főkapitányság információi alapján rajta kívül még négy, szintén ittasan volán mögé ülő autós okozott balesetet a megyében egy hét alatt.

A megye útjain 2020. július 20-a és 26-a között hetvenhat közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben az ittas sofőr volt az okozó. Hozzáfűzték, hogy a forgalomból kiállított sofőrök közül huszonegy esetben az alkoholteszter bűncselekményi kategóriába tartozó értéket mutatott. A balesetet okozó sofőrök közül egy 32 éves férfi 2020. július 25-én 19 óra 40 perckor Igriciben hajtott oszlopnak. A sofőr kanyarodás közben veszítette el uralmát a járműve felett, aminek következtében kidöntötte az útszéli oszlopot. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott.

A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

közlekedés

utazás

autó

ittas vezetés

alkohol