Milliárdokból építenek aluljárót a vidéki városban: évtizedes problémát oldhat meg

MTI   
  Megosztom
Milliárdokból építenek aluljárót a vidéki városban: évtizedes problémát oldhat meg

Megkezdték Tatabányán az új vasúti aluljáró építését, amely könnyebbé teheti a városrészek közötti közlekedést. Az aluljáróban egyesített gyalogjárda és kerékpársáv is helyet kap.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétmilliárd forintos beruházással megkezdte egy új vasúti aluljáró építését Tatabányán, mely a város Bánhida és Sárberek részeit köti össze. A várost korábban húsz évig irányító Bencsik János emlékeztetett arra, hogy a városrészek összekötése már a tanácsi időkben napirenden volt, mivel a 15 kilométer hosszú megyeszékhelyet kettévágja a Budapest-Bécs vasútvonal. Jelenleg csak három helyen lehet keresztezni a vágányokat, ez jelentősen lassítja a közlekedést.

A beruházáshoz Tatabánya önkormányzata félmilliárd forint saját erőt biztosít, 6,5 milliárd forint pedig a Modern városok programból és területfejlesztési forrásokból származik, egyenlő arányban. Az országgyűlési képviselő hozzátette, az új átkelő egyrészt egyenletesebben osztja el majd el az ipari parkból érkező forgalmat, valamint javítja a Szent Borbála Kórház megközelítését, ahol hamarosan egy 18 milliárd forintos fejlesztési program kezdődik.

Szücsné Posztovics Ilona polgármester elmondta, a megye legnagyobb közlekedésfejlesztési beruházása 2023 márciusára készülhet el.

Az A-Híd Zrt. projektvezetőjének tájékoztatása szerint mivel az építkezés alatt biztosítani kell a vasúti fővonalon a közlekedést, az első lépcsőben egy terelő vágány készül el 2021 márciusáig. A beruházás során több mint 800 méteren kétszer 1 sávos út épül, 220 méteres közúti aluljáróval. Készül továbbá egy új szerkezetű, 2 vágány átvezetését biztosító vasúti híd. Az összekötő út 6,5 méter széles lesz, járdával és kerékpárúttal.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

tatabánya

közlekedés

vasút

aluljáró

építkezés

modern városok program