Fontos menetrendi változás a Volán, MÁV járatain: itt vannak a részletek

HelloVidék   
  Megosztom
Fontos menetrendi változás a Volán, MÁV járatain: itt vannak a részletek

Az év végi ünnepkörhöz igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje. A vonatok december 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. Módosul a Volánbuszok közlekedési rendje is: december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai. Január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, míg 3-án, vasárnap a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint járnak a buszok. Január 4-én, hétfőn már a megszokottak szerint, a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett menetrend érvényes. Egyes településeken a helyi járatok a fentiektől eltérően közlekedhetnek.

Változás MÁV-on

Az év utolsó hetében munkanapokon a fővárosi elővárosi forgalomban a megszokotthoz képest kevesebb vonat indul, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján az utasok száma jelentősen csökken ilyenkor. December 28-tól 31-ig a Budapest–Győr, a Tatabánya–Oroszlány, a Budapest–Pusztaszabolcs és a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonalon hétvégi menetrend szerint járnak a vonatok. A Budapest–Esztergom vasútvonalon is hétvégi menetrend lesz érvényben, de két hajnali járat ezekben a napokban nem közlekedik: a Nyugati pályaudvarról 2:25-kor és az Esztergomból 4:53-kor induló vonat. A szokásos munkanapi rendtől eltérően ritkábban közlekednek a budapesti elővárosi járatok a Budapest–Székesfehérvár, a Budapest–Vác–Szob, a Budapest–Cegléd–Szolnok, a Budapest–Újszász–Szolnok, valamint a reggeli időszakban a Budapest–Lajosmizse és a Budapest–Kunszentmiklós-Tass vonalon.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg; használják a jegyértékesítő automatákat 5 százalékos kedvezménnyel, vagy vegyék igénybe – 10 százalékos kedvezménnyel – az online jegyvásárlást a megújult Elvirán vagy a MÁV applikációban. A webes felület és az applikáció már közös felhasználói fiókkal használható. Az online vásárolt jegyeket ellenőrzéskor bemutathatja az utas a MÁV applikációban, de PDF formátumban is kiküldi a rendszer, így letölthető vagy akár ki is nyomtatható.

Az InterCity vonatok az utazási igényeknek megfelelően – a lehetőségekhez képest – több kocsival közlekednek az utazási csúcsidőszakokban. Egyes népszerűbb utazási időpontokban a jelentős felkészülés és a növelt kapacitás ellenére gyorsan megtelnek a vonatok, ezért érdemes elővételben, utazás előtt legalább egy nappal megvenni az InterCity menet- és helyjegyeket. Az InterCity-ken kívül a gyors-, sebes-, illetve személyvonatokat is választhatják az utasok.

Helyi és helyközi autóbuszok közlekedési rendje

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai. Ezeken a napokon egyes, a tanév során a hét első munkanapjára, valamint a hét utolsó és azelőtti munkanapjára meghirdetett buszok nem közlekednek. Január 1-jén, újévkor a munkaszüneti napnak megfelelő menetrend lesz érvényben. Szilveszter éjszaka és újév hajnalán egyes járatok nem vagy korlátozásokkal közlekednek.

Január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, míg 3-án, vasárnap a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint indulnak a buszok. Január 4-én, hétfőn már a megszokottak szerint, a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett menetrend érvényes. Egyes településeken a helyi járatok a fentiektől eltérően közlekedhetnek.

Az ünnepi menetrenddel kapcsolatos részletes tájékoztatás itt érhető el!

Az ünnepi időszakban január 3-ig az utasok hatékonyabb és gördülékenyebb kiszolgálása érdekében a Volánbusz egyes pénztárai a megszokottól eltérően tartanak nyitva. A pénztárak ünnepi nyitvatartási ideje a társaság honlapján érhető el. A megnövekvő forgalom miatt érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, így biztosítva a helyet az utazásra.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegyek elővételben, online és mobilon is kényelmesen megválthatók. A Közlekedési Mobiljegy applikációban és társalkalmazásaiban vásárolt teljesárú, 50 és 90 százalékos kedvezményű helyközi (távolsági) menetjegyekre, valamint a menetjegyekhez vásárolt kiegészítő jegyekre 5 százalék kedvezményt biztosít a közlekedési társaság. Az elektronikus jegyvásárlás további részleteiről a Volánbusz és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán tájékozódhatnak az utasok.

Iskolakezdés

A 2021. év és a téli szünetet követő iskolakezdés problémamentes elindulása érdekében a vonatokon és a helyközi buszjáratokon január 5-e helyett két nappal tovább, január 7-ig fogadják el a decemberi havi dolgozó- és tanuló bérleteket, illetve a december második felére váltott félhavi bérleteket. A téli szünet utáni iskolakezdéssel megnőnek az utazási igények, és meghosszabbodhat a várakozási idő a jegypénztáraknál január elején, így a hosszabbítással további két nap biztosított az új bérletek beszerzésére. A MÁV-START azt kéri az utasoktól, hogy a járványhelyzetben a sorban állások elkerülése érdekében vegyék igénybe a jegykiadó automatákat és a MÁV applikációt.

Maszkviselés!

A közlekedési táraságok továbbra is kérik az utasokat, tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket. Ne feledjék azt sem, hogy november 11-től nemcsak a járműveken, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselniük, de az állomások és megállóhelyek területén is. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból, és 8000 forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

volán

volánbusz

menetrend

menetrend változás