Épülhet az új szegedi Tisza-híd? Mutatjuk a legfrissebb részleteket

HelloVidék   
  Megosztom
Épülhet az új szegedi Tisza-híd? Mutatjuk a legfrissebb részleteket

Egy új szegedi Tisza-híd is része annak a kormányzati programnak, aminek az előkészítésére 82 milliárd forintot biztosít a kabinet. Az új híd több évtizedes téma a megyeszékhelyen, most az Innovációs és Technológiai Minisztérium lépett egyet előre az ügyben - írja a delmagyar.hu.

Ahogy a portál írja, már nagyon régi téma Szegeden, hogy mikor épülhet egy harmadik híd a Tiszán, de eddig nem sok előrelépés történt az ügyben. Most az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jelentett be egy átfogó, országos közút- és hídépítési programot, aminek a része egy új híd is, és a program előkészületei rövidesen elkezdődhetnek.

A minisztérium vasárnap közölte, hogy a kormány 82 milliárd forintot biztosít kiemelt társadalmi igényeken alapuló újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztések előkészítésére. Ezzel hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg. A fejlesztések nagyobb része a közutakra vonatkozik, de ami itt, a megyeszékhelyen fontos, hogy Szolnokon és Szegeden épülhet új híd

- írja a lap.

Az ITM szerint a legújabb kötelezettségvállalás 2021 és 2026 között fedezi a beruházások előkészítésével kapcsolatos költségeket, csak jövőre több mint 26 milliárd forint értékben. A forrás biztosításával a projektek haladásához szükséges következő munkafázis finanszírozása, és így végrehajtása vált lehetővé. Az előkészítés esetleges további ütemeihez, később pedig a kivitelezéshez szükséges forrásokat, újabb kormánydöntésekkel lehet előteremteni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tisza-híd

szeged

építkezés

építés

innovációs technológiai minisztérium