Már nagyon itt volt az ideje: felújítják ezt a két lerobbant vasútvonalat
A felmérések szerint gyakorlatilag kétszer annyian használnák az elővárosi vasutakat, ha javulna a szolgáltatás. A felújítás után a veresegyházi vonalon az eddigi háromszorosára, a lajosmizsein pedig háromszorosára-négyszeresére nőhet az utasszám.
A kormány döntése alapján a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) pénteken kiírta a tervezési közbeszerzést a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal felújítására. A BFK pénteki közleményében azt írta, hogy a kiírással
megindulhat a két legrosszabb állapotú budapesti elővárosi vasútvonal korszerűsítése.
"A beruházások végére az elképzelések szerint részben kétvágányú, 80-120 kilométer per órával járható, villamosított vonalakon a belső szakaszokon 10-15, a külsőkön 30 percenként követik majd egymást a szerelvények minden irányban, az akadálymentes megállókban pedig kulturált környezet, P+R gépkocsiparkolók és B+R kerékpártárolók várják majd az utasokat" - közölték.
A felhívásra jelentkezőknek több lépcsőben, ütemezetten "végig kell vinniük a teljes tervezési folyamatot". Először döntéselőkészítő tanulmányokat kell szakaszonként letenniük az asztalra, azután az ezek alapján megszülető döntések nyomán el kell készíteniük az engedélyezési, kiviteli terveket és a kapcsolódó dokumentációt - írták.
Megjegyezték, a Budapesti agglomerációs vasúti stratégia készítésekor végzett felmérések szerint gyakorlatilag kétszer annyian használnák az elővárosi vasutakat, ha mennyiségben és minőségben javulna a szolgáltatás. Ugyanakkor
a felújítás után a veresegyházi vonalon az eddigi háromszorosára, a lajosmizsein pedig háromszorosára-négyszeresére nőhet az utasszám.
"Célunk, hogy a Budapesthez közeli legbelső szakaszon 10-15, a külső szakaszokon 30 perces járatkövetést kínáljunk mindkét vonalon, Veresegyház és Lajosmizse felől is. A vonalak mentén élők véleményét, javaslatait várjuk a tervezéshez, ennek érdekében két honlapot is indítottunk, ahol részletes kérdőív várja a vonalak mentén élők válaszait" - idézték a közleményben Vitézy Dávidot, a BFK vezérigazgatóját.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)