Nagy dobás az erdei turizmusban: a kéktúra útvonalán két ikonikus turistaház is megújult

MTI   
  Megosztom
Nagy dobás az erdei turizmusban:  a kéktúra útvonalán két ikonikus turistaház is megújult

Teljesen megújult a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán fekvő, ikonikus turistaház, a Gyopár kulcsosház, valamint önálló vizesblokk-épülettel bővült az Erdei Vándortábor Program egyik mecseki táborhelye, a Zobáki Nomád Tábor. A természetjárókat így a XXI. századi igényeket is kielégítő körülmények várják a különleges tájképi értékű, védett Kelet-Mecsekben.

A Kelet-Mecsek – ahol a 682 méter magas Zengő is található – szinte egésze védett, vagy fokozottan védett és a Mecsek-hegység legérintetlenebb területe. A XVII. és XVIII. században az itt jellemző üvegművesség sajátos, mozaikos tájképet alakított ki a bükkös, gyertyános-tölgyes és a cseres-tölgyes borította erdőségben, amely számos ritka növénynek is élőhelye - olvasható a Mecsekerdő ZRT sajtóközleményében.

Zobákpuszta

A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében a Gyopár-kulcsosház épülete teljesen újjászületett. Megújult a ház teljes homlokzata, minden helyiség új, tartós padlóburkolatot kapott, és kiépült a vezetékes ivóvízhálózati csatlakozás is. A fűtési rendszer korszerűsítésével pedig lehetővé vált a négyévszakos üzemeltetés, így a természetjárók egész évben használhatják a kulcsosházat.

Elhelyezkedésének köszönhetően Zobákpuszta a táborozók, kirándulók, pihenni, sportolni, szórakozni vágyók kedvelt célpontja. A táborhelyen a mai kor követelményeinek megfelelő, támogató infrastruktúra és szolgáltatáskör hiányzott, a most megvalósult fejlesztés ezt pótolja. Az új vizesblokk tájba illeszkedő, különleges fa borítású épülete 60 fő kiszolgálására alkalmas. A külön férfi és női folyosókkal rendelkező épületben van akadálymentesített fürdő, mosóhelyiség 2-2 db mosó- és szárítógéppel. Fürdőnként 4-4 zuhanyállás létesült, a padlástérben pedig a gépészeti berendezések kaptak helyet.

Zobákpuszta táborhely / Fotó: Mecsekerdő ZRT
Zobákpuszta táborhely / Fotó: Mecsekerdő ZRT

Gyopár kulcsosház

A Dél-Dunántúli Kéktúra jellemző kiindulópontján, a turistaútvonalak metszéspontjában lévő Zobáki Nomád Táborba az ország minden pontjáról érkeznek csoportok. A 2,4 hektáron fekvő táborhely a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program támogatásával most 60 fő kiszolgálására alkalmas, tájba illeszkedő, új vizesblokk-épülettel bővült. Környezetbarát szennyvízkezelő rendszerét a térség földrajzi adottságait, a vízbázis-védelmi szempontokat is figyelembe véve alakították ki, így a talajba semmilyen szennyeződés nem juthat.

Gyopár kulcsosház / Fotó: Mecsekerdő ZRT
Gyopár kulcsosház / Fotó: Mecsekerdő ZRT

A felújítást megelőzően a házban nem volt meg a kor követelményeinek megfelelő infrastruktúra: hiányzott a vezetékes ivóvíz, az emeletes ágyak elavultak, a konyha és a fürdőszoba berendezése és az épületbelső felújításra szorult. A beruházás keretében a meglévő épület teljesen újjászületett:

  • megújult a ház teljes homlokzata;
  • minden helyiség új padlóburkolatot kapott;
  • állandó, biztonságos ivóvízellátás épült ki a vezetékes ívóvízhálózati csatlakozással;
  • az épületgépészet megújításával, a fűtésrendszer korszerűsítésével lehetővé vált a négyévszakos üzemeltetés;
  • korszerűbb az áramellátás – minden fekvőhely mellé USB-csatlakozóval ellátott konnektor került;
  • az energiahatékonyságot hőszigetelt nyílászárók biztosítják;
  • teljesen új a bútorzat, a használati- és konyhaeszközök – ágyak, székek, asztalok, szekrények, fogasok, konyhabútor;
  • a kulcsosház előtere térburkolatot kapott, ami csapadékos időben a szálláshelybe behordott sár és kosz mennyiségét is csökkenti;
  • a melléképület is új tetőszerkezetet kapott, így egy jól használható tároló, vagy pótágyazható alvóhelyiség is létrejött;
  • a házhoz immár zúzottkővel borított útszakasz vezet;

Címlapfotó: Mecsekerdő ZRT

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

turista

zengő hegy

mecsek