Horrorbaleset: túlsúlyos jármű okozott közlekedési balesetet az M0 autóúton

MTI   
  Megosztom
Horrorbaleset: túlsúlyos jármű okozott közlekedési balesetet az M0 autóúton

Egy román felségjelzésű karaván közlekedett 2021. július 10-én dél körül az M0 autóúton. Az M5 autópálya felől az M1 autópálya irányába közlekedve bal hátsó defektet kapott. A járműszerelvény irányíthatatlanná vált, majd átsodródva a besoroló sávba egy személygépkocsinak ütközött, amely a szalagkorlátnak csapódott, a szerelvény pótkocsija pedig felborult.

A közlemény szerint a baleset következtében senki nem sérült meg, ám a vontatmány túlsúlyossága már ránézésre feltűnt a rendőröknek a helyszínen – a mérés alátámasztotta a gyanút. Kiderült a megengedettnél 24%-kal többet húzott, ezért a sofőrt 350 ezer forintra bírságolták, illetve feljelentést tettek ellene a közlekedési baleset okozása miatt.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

baleset

karaván

m1

m5

m0

járműszerelvény

személygépkocsi