Fontos változás a MÁV járatain: rengeteg vidéki utazót érint

MTI   
  Megosztom
Fontos változás a MÁV járatain: rengeteg vidéki utazót érint

A MÁV-START idei fontos újítása a jelentős kedvezményeket biztosító Okosjegy bevezetése volt, május óta minden szegedi InterCity-re, június óta pedig a nyári időszakra a balatoni InterCity és expresszvonatokra is elérhető volt. Az értékesítés elindítása óta a szegedi vonalon több mint 21 ezer másodosztályú és 4000-nél is több első osztályú, a Balatonra pedig 36 ezer másodosztályú és több mint 3600 első osztályú, azaz összesen több mint 65 ezer Okosjegyet váltottak az utasok. Mostantól pedig már a debreceni/nyíregyházi és a pécsi vonalon közlekedő InterCity vonatokra is elérhető az Okosjegy.

Az Okosjegyek kizárólag digitális formában, azaz a MÁV applikációban és az új ELVIRA felületén vásárolhatók meg minden szegedi InterCity-re, magában foglalva a menet- és a helyjegyet is. Mostantól már a pécsi (40-es vonal) és a debreceni/nyíregyházi (100-as vonal) vonatokra is megvásárolható az Okosjegy. Mindkét digitális platformon megtalálható a kiválasztott vonatra az eredeti, teljesárú ajánlat is, ám az olcsóbb Okosjegy is jól látható, amit kiválasztva a vásárlás a megszokott rend szerint, könnyen elvégezhető. Az Okosjegyek kiterjesztése további vonalakon is várható a jövőben. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autó, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.

Az Okosjegy ára a pécsi (40-es) vonalon közlekedő vonatokra:

Az Okosjegy ára a nyíregyházi (100-as) vonalon közlekedő vonatokra:

Budapestről Püspökladányba, Hajdúszoboszlóra és Debrecenbe; valamint Ceglédről és Szolnokról Debrecenbe és Nyíradonyba, Nyíregyházára, Nyírbátorba, Mátészalkára, Kisvárdára és Záhonyba (kivéve Cegléd-Záhony) másodosztályon 2399 és 2999 forint, elsőosztályon pedig 3299 és 3699 forint;

Ceglédről Záhonyba és Budapestről Nyíradonyba, Nyíregyházára, Nyírbátorba, Mátészalkára, Kisvárdára és Záhonyba másodosztályon 3399 és 3699 forint, elsőosztályon pedig 4299 és 4999 forint.

Az új Okosjegy 2. osztályra például Budapest és Nyíregyháza között, több mint 1200 forinttal; a Budapest és Záhony útvonalon közel 2000 forinttal, a Budapest és Pécs vagy a Budapest és Debrecen közötti szakaszra pedig több mint 1700 forinttal olcsóbb, mint a teljes árú menetjegy IC pót- és helyjeggyel.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

máv

máv-start

vonat

vonat közlekedés

jegy

okosjegy

jegyárak

debrecen

pécs

nyíregyháza