Súlyos baleset Tolnában: mentőautó és személygépkocsi ütközött

MTI   
  Megosztom
Súlyos baleset Tolnában: mentőautó és személygépkocsi ütközött

Mentőautó és személygépkocsi ütközött össze szerda délben a 61-es út Tolna megyei szakaszán, Nagykónyi térségében - közölte honlapján a rendőrség. A mentőszolgálat későbbi tájékoztatása szerint a balesetnek két sérültje van.

A rendőrség közlése szerint a személygépkocsi az út 67-es kilométerénél, egy kanyarban átsodródott a bal oldali sávba, és összeütközött a vele szemben közlekedő mentőautóval, amely az ütközés következtében az oldalára borult.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a személyautó utasait, egy nőt és egy 13 éves lányt kórházba szállítottak, a mentőgépkocsi kétfős személyzetét vizsgálják. A helyszínelés befejeződött, a forgalom zavartalan, erről már a police.hu számolt be délután.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tolna

tolna megye

baleset

győrfi pál

országos mentőszolgálat