Milliárdos beruházásnak örülhetünk: így újul meg a vidéki HÉV ezen szakasza
Bár sokan nem tudják, de nem csak Budapesten jár a HÉV. Gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb és utasbarát lett Magyarország egyetlen megmaradt, fővárostól távoli helyiérdekű vasútvonala, a Fertővidéki HÉV (FHÉV) hazai, több mint 10 kilométeres szakasza.
Mindez annak az uniós fejlesztésnek az eredménye, mely a vasútvonal teljes modernizációját, többek között a pályarekonstrukciót, az érintett vasúti átjárók korszerűsítését, Fertőszéplak-Fertőd megállóhely felújítását, akadálymentesítését és modern utastájékoztató rendszer kiépítését foglalta magában. A beruházás nemcsak a Magyarország és Ausztria közötti ingázás, azaz a térség mobilitásának növekedéséhez járul hozzá, hanem turisztikai fellendülést is hozhat.
Az összesen 2,8 milliárd forintos (8,12 millió EUR) projekt megvalósításához az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága (DG REGIO) által koordinált Európai Regionális Fejlesztési Alap 3,42 millió euró összegű támogatást nyújtott.
FHÉV: Magyarország egyetlen fővárostól távoli helyiérdekű vasútja
A HÉV szó hallatán mindannyiunknak a fővárost az agglomerációval összekötő zöld vasúti kocsik jutnak elsőként eszünkbe. Pedig 1897 óta működik a Fertővidéki HÉV (FHÉV) is, Magyarország utolsó megmaradt fővárostól távoli helyiérdekű vasútja, mely Fertőszentmiklós és Neusiedl am See között jár, és az országhatárig tartó hazai szakasza több mint 10 km. Az FHÉV eredetileg belföldi járatként közlekedett, majd a trianoni békeszerződés után a pálya 38 kilométeres szakasza Ausztriához került, de azóta is működik a részben osztrák, részben magyar tulajdonú GYSEV Zrt. üzemeltetésében.
Uniós támogatással a klímabarát mobilitásért – megújult az FHÉV hazai szakasza
A Magyarország és Ausztria közötti határon átnyúló vasútvonalak a klímabarát mobilitás kulcsfontosságú elemei. A határmenti közlekedés színvonalának fejlesztése, a jobb, gyorsabb zöld utazás feltételeinek megteremtése volt a legfontosabb célja a nemrégiben lezajlott uniós beruházásnak, melynek keretében az FHÉV hazai szakasza teljeskörűen megújult.
A modernizáció eredményeként az FHÉV vonalának teljes hosszában, nemcsak az osztrák, hanem a magyar szakaszon is immár egységes színvonalon, gyorsan, még nagyobb biztonságban utazhatnak a környékbeliek
- mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója. A projekt során korszerűsítették a vasúti pályát, így a vonatok sebessége 60 km/h helyett 100 km/h-ra emelkedik az érintett szakaszon, a vasúti átjárók átépítésével pedig biztonságosabbá vált a közlekedés. A fejlesztés keretében Fertőszéplak-Fertőd megállóhely teljeskörűen megújult, akadálymentes magasperon, korszerű utastájékoztató rendszer, P+R parkoló, a kerékpárosok számára pedig fedett ún. B+R kerékpártárolót építettek.
Az FHÉV magyarországi szakaszának teljes rekonstrukciójához Magyarország Kormányának 4,68 millió euró önrésze mellett a DG REGIO által koordinált Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) nyújtott 3,42 millió euró összegű támogatást az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program keretében támogatott CrossBorder Rail projekt részeként.
Az FHÉV kedvező hatása a régióra
Az FHÉV segítségével a fertőszentmiklósi régió mintegy százezer lakosa kapcsolódhat be akár a bécsi elővárosi közlekedésbe, emellett a vasúti közlekedés lehetőséget teremt a környékbeli osztrák látogatók számára is a Fertő-tó menti magyar területek gyors elérésére. A vasútvonal olyan közkedvelt turisztikai célpontokat érint, mint a fertődi Esterházy-kastély és a Fertő-Hanság Nemzeti Park.
Az FHÉV Fertőszentmiklós és térségében élők számára nagyon fontos közlekedési lehetőséget jelent. A fejlesztési projekt amellett, hogy a mindennapi, két ország közötti ingázásban fontos előrelépést jelent, a régió turisztikai fellendítéséhez is nagyban hozzájárulhat
- tette hozzá Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.
FHÉV az Európai Régiók Hetén
A DG REGIO minden évben megrendezi az Európai Régiók Hete (#EURegionsWeek) programsorozatot. Az esemény célja, hogy erősítse a kapcsolatot az EU kohéziós politikájának érintettjei, illetve a helyi és regionális döntéshozók között, továbbá az EU regionális fejlesztési támogatásában részesülő projekteket bemutassa a széles közvélemény számára. Az Európai Régiók Hetére idén október 11–14. között került sor, a szervezők az FHÉV megújulását célzó beruházást is beválasztották a bemutatásra érdemes projektek közé. További részletek az Európai Régiók Hetének programjáról és sajtóeseményeiről: https://europa.eu/regions-and-cities/
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)