Életveszélyes az ország egyik legnépszerűbb vidéki kilátója: nem tudni, mi lesz

HelloVidék   
  Megosztom
Életveszélyes az ország egyik legnépszerűbb vidéki kilátója: nem tudni, mi lesz

Statikai problémák miatt kellett lezárni azt a népszerű kilátót, amely a Mecsek déli részén, a Pécs hegyvidék részének közelében található. A hírt a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség osztotta meg honlapján.

Az Éger-tetői kilátó a Nyugat-Mecsekben található Égervölgy közelében. A Biokom közlése szerint az illesztéseknél vannak problémák, a szakmérnöki vélemény után pedig azonnal lezárták a környék egy legnépszerűbb kilátóhelyét.

A hivatalos szakvélemény megérkezése után a társaság javítási, felújítási szakvéleményt kér majd, amit egy pályáztatási folyamat követ – ezért egyelőre nem tudni, hogy pontosan meddig lesz lezárva az Éger-tetői kilátó.

14-15 éves épületről van szó

AZ Éger-tetőt 2007-ben tették rendbe, amikor pihenőhelyet és játszóhelyet is kialakítottak. A padok, asztalok és esőbeállók közelében egy kétszintes fából készült, kis tetővel ellátott kilátót is felépítettek.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

Éger-tető

mecsek

kilátó

életveszélyes