Tragédia az utakon: bűncselekmény miatt intézkedtek a rendőrök, folyik a vizsgálat

HelloVidék   
  Megosztom
Tragédia az utakon: bűncselekmény miatt intézkedtek a rendőrök, folyik a vizsgálat

Magyarország területén a 2021. december 25-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 34 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 5 baleset súlyos és 28 könnyű sérüléssel végződött a police.hu szerint. 60 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

95 embert állítottak elő, köztük 45 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 1 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 115 esetben történt.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%,  a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

rendőrség

bűncselekmény

közúti baleset

ittas vezetés