Figyelem! Fontos változás a MÁV-menetrendben: rengeteg utast érint!

HelloVidék   
  Megosztom
Figyelem! Fontos változás a MÁV-menetrendben: rengeteg utast érint!

Újabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés. A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-ig lesz érvényben. Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek. A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek térségbeli közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását.

A Délegyháza és Kelebia között életbe lépő módosítás havonta 50 ezer utast, a Budapest–Kelebia vonalon utazók mintegy negyedét érinti. A közúti buszos közlekedés és az átszállások miatt a Délegyházától délebbre lévő szakaszra, illetve szakaszról utazók Budapest és Kunszentmiklós-Tass között 20-30 perccel hosszabb eljutási idővel számolhatnak; Kiskőrös, Kiskunhalas, illetve Kelebia és a főváros között pedig 30-45 perccel növekedhetnek az átlagos eljutási idők.

A vonatok és a buszok, pótlóbuszok közlekedése a felújítás ideje alatt, néhány járat helyett egyes, Délegyházától délebbre lévő szakaszokon már január 31-én este, éjszaka is pótlóbusz közlekedik. Ezekről lentebb tájékozódhat.

Elővárosi közlekedés vonattal, illetve pótlóbusszal a főváros felől utazva

Vonatok

A Keleti pályaudvarról Délegyházára naponta minden állomáson és megállóhelyen megálló S25-ös jelzésű személyvonatok indulnak 4:34, 6:25-kor és 7:20-tól 23:20-ig óránként.

Munkanapokon 5:57-kor Z25-ös jelzésű zónázó vonat indul, amely Ferencváros és Pesterzsébet állomáson áll meg.

Munkanapokon 13:57-től 17:57-ig óránként G25-ös jelzésű sűrítő gyorsított vonatok indulnak, amelyek Soroksári út és Soroksár állomásokon nem állnak meg.

Pótlóbuszok

Délegyháza és Kunszentmiklós, Kálvin tér között pótlóbuszok közlekednek, melyek Délegyházán a vonatokhoz csatlakoznak 5 perces átszállási idővel. A pótlóbuszok Délegyházáról elindulva Kiskunlacháza és Dömsöd településközpontjainak, valamint Kunszentmiklós-Tass vasútállomás érintése után Kunszentmiklós, Kálvin térig közlekednek, ahol a városközpontban a Volánbusz járatai is megállnak, átszállási lehetőséget biztosítva Kiskunhalas felé. A pótlóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek.

Elővárosi közlekedés vonattal, illetve pótlóbusszal a főváros felé utazva

Vonatok

Délegyházáról a Keleti pályaudvarra, naponta minden állomáson és megállóhelyen megálló S25-ös jelzésű személyvonatok indulnak 3:44, 4:42, 5:29-kor és 6:48-tól 21:48-ig óránként.

A munkanapi csúcsidőszakokban a Budapestre való eljutást segítik a 4:55-kor és 6:02-kor induló S25-ös vonatok.

Munkanapokon 7:15-kor és 16:15-től 18:15-ig óránként G25-ös jelzésű gyorsított vonatok indulnak, amelyek Soroksári út és Soroksár állomásokon nem állnak meg.

Pótlóbuszok

Kunszentmiklós, Kálvin térről Délegyházára pótlóbusz indul naponta 2:47-kor, 3:45-kor, 4:32-kor és 5:51-től 20:51-ig óránként, valamint munkanapokon 3:58-kor, 5:05-kor, 6:18-kor, 15:18-kor, 16:18-kor és 17:18-kor. A pótlóbuszok Kunszentmiklós-Tass vasútállomás, Dömsöd és Kiskunlacháza településközpontjainak érintése után érkeznek Délegyházára, ahol csatlakoznak a Keleti pályaudvarra 5 perccel később induló vonatokhoz. A pótlóbuszok mindig a csatlakozó vonatok viszonylatjelzésével közlekednek.

További infól ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

menetrend

menetrend változás

máv

délegyháza

kelebia