Szörnyű tragédia: világbajnok sportoló vesztette életét a csomádi balesetben

HelloVidék   
  Megosztom
Szörnyű tragédia: világbajnok sportoló vesztette életét a csomádi balesetben

A szörnyű balesetben az ismert magyar sportoló, Tamás Ibolya vesztette életét. Ibolya a Budapest Spartacus, majd az UTE versenyzője, a magyar judosport jelentős alakja volt. 11-szeres magyar bajnok, 2010-ben az IJF Masters-világbajnokságon aranyérmet szerzett.

A Police.hu beszámolója szerint 2022. március 20-án 15 óra 30 perc körül halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Csomádon. Egy őrbottyáni fiatalember előzésbe kezdett, a manővert nem tudta befejezni és összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Egy 58 éves asszony meghalt, utasa súlyosan megsérült.

A rendőröknek a helyszínen gyanúsak voltak a 20 éves, a balesetet könnyű sérüléssel megúszó fiatalemberen látható jelek, ezért kettős mintavétel következett. Az eredmény igazolta a gyanút, a sofőr szervezetében THC nyomát mutatták ki.

Nem sokkal később egy másik rendőri egység az őrbottyáni lakáson kutatott, ahol egy mosókapszulás dobozban bruttó 11 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint 2 őrlőt, és egy digitális mérleget is lefoglaltak.

A halálos közúti baleset okozásával gyanúsítható fiatalembert a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

baleset

tamás ibolya

sportoló

judo

autóbaleset

tragédia