Gyász Salgótarjánban: ismert vállalkozó halt meg egy balesetben, Győzike is megjelent

HelloVidék   
  Megosztom
Gyász Salgótarjánban: ismert vállalkozó halt meg egy balesetben, Győzike is megjelent

Úgy tudni, hogy a balesetet szenvedő Porschét egy 22 éves salgótarjáni vállalkozó vezette. A portál helyszínről származó információi szerint a baleset helyszínén megjelent többek között Gáspár Győző, azaz Győzike is.

Zagyvaszántón a 21-es főúton történt halálos baleset szombaton kora este. Mostanra kiderült, hogy egy fiatal, ismert salgótarjáni vállalkozó volt az áldozat - írta a Blikk.hu.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szombat este kiadott közleményében olvasható, hogy halálos baleset történt a 21-es főúton, Zagyvaszántó közelében. Az információk szerint a főút 16-os kilométerénél, Zagyvaszántó és Jobbágyi között egy személyautó eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról és felborult. A járműben egyedül utazó vezető a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Úgy tudni, a sofőr egy Salgótarjánban ismert fiatal vállalkozó, B. Tamás volt. A Baleset-info.hu úgy tudja, a Porschét egy 22 éves salgótarjáni vállalkozó vezette. A Facebookot ellepték a részvétnyilvánító bejegyzések. A portál helyszínről származó információi szerint a baleset helyszínén megjelent többek között Gáspár Győző, azaz Győzike is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gyász

salgótarján

baleset

győzike