Gigaberuházás: csaknem 1 milliárd forintból újultak meg dunai kikötők

MTI   
  Megosztom
Gigaberuházás: csaknem 1 milliárd forintból újultak meg dunai kikötők

Csaknem 1 milliárdos, 900,57 millió forintos infrastruktúra-fejlesztést hajtott végre a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. Dömös, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötőiben - közölte a társaság.

A tájékoztatás szerint a fejlesztés 500 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást kapott a Széchényi 2020 Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program részeként, a támogatás finanszírozása kohéziós alapból és hazai központi költségvetési forrásból valósult meg.

A projekt keretében az érintett települések kikötőiben megtörtént új ponton és híd bekötése, illetve a kikötőterület rendezése. Komáromban megújult az állomásépület, Esztergomban pedig egy új, teljes körű infrastruktúrát biztosító kiszolgálóegység jött létre.

Mindezek elősegítik a kikötésszámok növekedését, ezáltal a települések turizmusának fejlődését. A projekt keretében több helyszínen kerékpártárolókat telepítettek, valamit új parkolóhelyeket alakítottak ki, hogy ezáltal is ösztönözzék a turistákat, továbbá a lakosságot a vízi közlekedés és a hajójáratok igénybevételére

- írják a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mahart

duna

hajó

hajózás

dömös

esztergom

komárom

visegrád

zebegény