Borzalmas buszbaleset a 8-as főúton: az eset körülményeit még vizsgálják

Szalagkorlátnak ütközött vasárnap kora reggel egy kisbusz a 8-as főút 35-ös és 36-os kilométere között, Öskü határában - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. Sérültekről egyelőre nem lehet tudni.
Az eddigi információk alapján nem tisztázott, hogy a kisbusz miért csapódott a szalagkorlátnak. A helyszínre riasztották a rendőröket és a mentőket is, majd megkezdték a mentést. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, de az Útinform információi szerint azóta újranyitottak egy sávot a 34-es kilométernél, Székesfehérvár felé.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)