Ilyet még nem láttál: rollerezés közben tévedt el a német turista

HelloVidék   
  Megosztom
Ilyet még nem láttál: rollerezés közben tévedt el a német turista

A fonyódi rendőröknek kellett kimentenie azt a német turistát, aki rollerezés közben tévedt el Csisztapuszta közelében. A 77 éves nőnek az ijedségen kívül nem esett baja.


 

A fonyódi rendőrkapitányság baleseti helyszínelője este fél kilenc körül a város külterületén, a csisztai csatornánál haladt, amikor a nádas felől halk segélykiáltásra lett figyelmes. Valaki "Hilfe-Hilfe!" kiáltással kért segítséget, de a sötétben nem látták a hangok forrását – írja a sonline.hu.

Mivel a segélykérés szakadatlanul folytatódott, a baleseti helyszínelő rádión riasztotta a kollégáit. Közben a szolgálati kézilámpájával a hang irányába indult, és a fénnyel próbált jelezni a bajbajutott számára, hogy a segítség már úton van. Az erősítéssel közösen, rövid időn belül meg is találták a nőt, aki az úttól már nagyjából egy kilométer távolságra, egy rollert maga mellett tolva körözött a nádas területén.

A 77 éves német hölgy elmondása szerint Fonyódról indult Csisztapusztára, de gyorsan besötétedett, ezért tévedt el.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

utazás

roller

segítség

fonyód