Már nem luxus télből a nyárba utazni? Fillérekből te is kihozhatod, mutatjuk, hogyan

Pénzcentrum   
  Megosztom
Már nem luxus télből a nyárba utazni? Fillérekből te is kihozhatod, mutatjuk, hogyan

Habár hónapok óta csökkennek Magyarországon a reálbérek, a legutóbb mért infláció pedig 12,2% volt, az utazási irodák mégsem panaszkodnak, a nyári szezon kiemelkedően jól sikerült szinte mindenhol, megközelítették a utolsó békeév, 2019 számait. De hogy hová utaztak ennyien, egyáltalán szüksége van-e még az embereknek a digitalizáció korában utazási irodákra, valamint mik a legújabb, legforróbb trendek, arról a Kartago Tours augusztusban kinevezett vezetőjét kérdezte a Pénzcentrum. Bocsák Zsófiát akkor bízták meg a feladattal, amikor idén év elején szerkezeti változásokat hajtottak végre és kicsit átalakult a cég.

A szakember a portálnak elmondta, a korábban kedvelt desztinációk teljesen szinte sosem tűnnek el, de idővel csökkenhet a népszerűségük, például, ha történik egy markánsabb változás az országon belül, gondoljunk csak az egyre gyakoribb természeti katasztrófákra. Amíg nem regenerálódik az adott terület, oda nem lehet menni, addig váltani kell.

De a nagy klasszikusok, Görögország, Spanyolország biztosan soha nem fognak eltűnni, ugyanakkor nekik is alkalmazkodni kell a változásokhoz. Plusz, ha van lehetőség arra, hogy valami újat vezessünk be, azt mindig meg is ragadjuk. A cégcsoporton belül ki tudjuk használni, ha látjuk, hogy valamelyik környező piacon egy desztináció jól működik, nagy sláger, akkor megpróbáljuk Magyarországon is

- emelte ki Bocsák Zsófia.

Mikor indul a 2024-es nyári utak előfoglalása?

Jelenleg a téli értékesítésünkre koncentrálunk, az idei szezonban több újdonságot is bevezettünk. A téli üdülés a magyar piacon másodlagos vagy harmadlagos, nem annyira elterjedt, sajnos nem mindenki engedheti meg magának, így a téli időszak egy kicsit háttérbe szorul. Ám idén a nyári sikereken felbuzdulva a téli szezont saját charterekkel, teljesen új desztinációkkal kezdtük meg. Elsőként került be a magyar kínálatba Omán, ezen belül a salalah-i tengerparti rész, amit hol a Kelet Karibjának, hol a Kelet Svájcának neveznek. Ez az Arab-félszigetnek az az oldala, amelyik az Indiai-óceánnal van kapcsolatban, fehér homokos tengerpart, pálmafák, türkizkék víz, gazdag élővilág, mindez hétórás repülőúttal közvetlenül Budapestről elérhető télen. Ár/érték arányban jelenleg ez egy rendkívül jó ajánlat

- mondja a szakember.

A most induló nyári előfoglalási időszakban jellemzően mennyivel olcsóbban lehet megvásárolni egy utazási csomagot, mint tavasszal vagy már a nyár elején?

Ezt nehéz megmondani, mert egy csomag több elemből áll össze. A szálláshelyek tekintetében egész biztosan tudom mondani, hogy ha egy 2024-es nyári üdülést nézünk, akkor most még akár 35-40 százalékos kedvezményt is el lehet érni. Az irodánk ad olyan extra kedvezményt, ami csak december 31-ig elérhető, hogy előnyben részesítsük azokat az ügyfeleinket, akik már jó előre eldöntik és lefoglalják az utazásukat. Ezen felül nekik árgaranciát, flexibilis módosítási lehetőséget biztosítunk, ami a mai világban szintén nagyon fontos, és bizonyos feltételekkel, de akár ingyenes lemondásra is adunk lehetőséget. Ez az első ütemünk december 31-ig tart, de utána sem szűnnek meg a kedvezmények, február 29-ig tart a második ütem (igen, 2024 szökőév lesz – a szerk.), de akkor már csak 20-25 százalékos kedvezménnyel foglalhatók a szállások, és az árgarancia is megszűnik addigra

- tette hozzá.

További részleteket a Pénzcentrum teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

utazás

külföldi utazás

pénzcentrum