Fontos bejelentést tett a MÁV: ezt minden ingázónak tudnia kell

HelloVidék   
  Megosztom
Fontos bejelentést tett a MÁV: ezt minden ingázónak tudnia kell

Hosszú kellemetlenségekkel járó hetek után december 9-én befejeződik a győri fővonal felújítása. A három hónapon át tartó munkálatok eredményeként teljesen megújult a Szárliget és Biatorbágy közötti vasúti útpály.

December 10-től ismét teljes szakaszon közlekednek a vonatok a győri vasúti fővonalon. A pályarekonstrukció eredményeként hamarosan visszatér a 140 km/órás pályasebesség is - mondta az InfoRádióban Hegyi Zsolt, a MÁV-Start szolgáltatás-fejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese.

A rekonstrukció során 30 kilométeren 60 kilométernyi sín újult meg, hiszen két vágányú a pálya. Kicseréltek alatta 100 ezer betonaljat (köznyelven szólva: talpfa), amin maguk a sínek állnak, és megújult 100 ezer tonna ágyazat

- sorolta Hegyi Zsolt.

Mint mondta, vasárnaptól véget ér a pótlóbuszos időszak és ismét teljes útvonalukon járnak a győri fővonalon közlekedő vonatok. December 10-től mind a két vágány használható, vagyis az eredeti menetrend újra elérhető lesz. Hegyi Zsolt tájékoztatása szerint a pályasebességet folyamatosan emelik föl, néhány hét alatt 100 km/óráról 140-re, így a köztes időszakban, januárig néhány perces késés jellemzően elő fog fordulni.

Helyreáll a menetrend a nemzetközi járatoknál is, így már a München felé közlekedő Railjeteknél sem kell Bécsben átszállni. Hegyi Zsolt elmondása szerint összesen tíz Railjet-vonat közlekedik egy nap – öt oda, öt vissza –, amiből hármat vágott el az ÖBB a saját közszolgáltatása érdekében Bécsben.

Ez a helyzet is megszűnik december 10-én, és ahogyan a felújítás előtt volt, minden nemzetközi vonat a teljes útvonalán fog közlekedni

- hívta fe la figyelmet.

Nemsokára ismét átszállás és pótlóbuszok nélkül közlekednek majd az IC-k Szombathely és Budapest között is. Mint ahogyan arról beszámoltunk az Intercity-járatok december 10-től pótlóbuszok nélkül közlekednek majd Szombathely és Budapest, illetve Sopron és Budapest között is.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

utazás

győr

vasút

közlekedés