Betelet a pohár a kamionosoknál: ennél a határátkelőnél készülnek blokádra

HelloVidék   
  Megosztom
Betelet a pohár a kamionosoknál: ennél a határátkelőnél készülnek blokádra

December 11-e hétfőtől a magyar fuvarozók is demonstrációt terveznek, amely szerint a 4-es főúton Záhony-Csop határátkelő irányába és irányából lassítanák a teherforgalmat.

A szervezők az engedélyt még nem kapták meg, a bejelentés eredményéről a későbbiekben adnak tájékoztatást, a demonstráció egészen újévig, azaz 2023. 12. 31. éjfélig tart majd - számolt be róla a Blikk.

Célja pedig a figyelemfelhívás az Európai Bizottság és a magyar kormány felé az Európai Unió és Ukrajna, valamint Moldova között megkötött, a közúti áruszállítást részben liberalizáló megállapodás azonnali felülvizsgálatának haladéktalan megkezdésének szükségességére.

A tervek szerint a 4. számú főúton a Záhony-Csop határátkelőre tartó, továbbá a Záhony-Csop határátkelőről Magyarország irányába érkező tehergépjárművek forgalmát lassítják a személygépkocsi- és autóbusz-forgalom korlátozása nélkül.

A blokádon óránként 2-2 tehergépjárművet terveznek átengedni mindkét irányban – írja a lap.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

utazás

blokád

4-es főút

záhony