Jó hírt közölt Miskolc polgármestere: béremelést kapnak a közlekedési vállalat dolgozói
Minden szakszervezet aláírta az MVK bérmegállapodását – jelentette be Miskolc polgármestere, Veres Pál.
Ahogy írják: többfordulós tárgyalássorozat után megszületett a bérmegállapodásról szóló egyezség az MVK szakszervezetekkel. A megállapodás értelmében 2024. március 1-től 15 százalékos béremelést garantálnak valamennyi munkavállalónak és további 3 százalékos differenciált béremelést kaphatnak a közlekedési vállalat dolgozói, ezt mindhárom szakszervezet – a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet és a Miskolci Autóbusz és Villamosvezetők Érdekképviseleti Szövetsége - elfogadta.
Hozzáteszik: döntés született a bérfejlesztés mellett a cafeteria keret emeléséről is, ennek éves összege a jelenlegi bruttó 350 000 forint helyett bruttó 400 000 forint lett, ezt január 1-ig visszamenőleg kapják meg a munkavállalók. Egyezség született a sávos bértábla további munkakörökre történő kiterjesztéséről, illetve számos jutalék, ösztönző és pótlék mértékének emelését fogadták el a tárgyaló felek.
A városvezetés, a vállalat valamint az érdekképviseletek közös erőfeszítéseinek köszönhetően a munkavállalók a lehetőségekhez mérten a legkedvezőbb ajánlatot kapták. A városvezetés üdvözli a megállapodást, amely valódi jövedelemnövekedést és kiszámíthatóságot biztosít a közlekedési vállalat alkalmazottainak - zárul a közlemény.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)