Fontos bejelentést tett a MÁV: ezt minden ingázónak tudnia kell
Egész nyáron vágányzár lesz Eplénynél, mivel mert felújításba kezd a MÁV. A festi szépségű Cuha-völgybe az idén nyáron nem lehet majd vonattal eljutni.
2024-ben jelentős vágányzár várható a 11-es vonalon, mivel a MÁV felújítja az eplényi (Rátóti I és II.) viaduktokat, illetve a csatlakozó pályaszakaszokat is - írja az iho.hu.
A MÁV megerősítette a lap információit. Mint írták, valóban lesz vágányzár, méghozzá május 27-től október 6-ig, a 11-es vonal Zirc és Veszprém közötti állomásközében, jelentős karbantartási munkák miatt. Jelenleg még tartanak a vágányzári egyeztetések. A munkák ideje alatti ideiglenes menetrendről, pótlóbuszos közlekedésről időben ígér tájékoztatást a MÁV.
Ez azt is jelenti, hogy aki vonatozással egybekötött kirándulást tervezett a legendás szépségű Cuha-völgybe, az még tavasszal ejtse meg, mert utána már csak ősszel lehet újra végigutazni vasúton a 11-es vonalat.
A Győr-Veszprém vasútvonal egyik legfőbb erőssége, hogy az elzárt bakonyi településeket bekapcsolja az ország vérkeringésébe, de több évtizedre megoldotta a Bakonyban bányászott bauxit, szén és mangánérc elszállításának gondját is a feldolgozó helyekre.
A cuha-völgyi szakasz a közelmúltban az ország egyik turisztikai célpontja lett, ami nem véletlen: műszakilag egyedülálló Magyarországon a Porva-Csesznek és Vinye közti impozáns szakasz, ahol három alagúton és két völgyhídon át halad keresztül.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)