Megváltoztak a magyarok utazási szokásai: most mindenki ezekre a lehetőségekre vadászik
A last minute helyett az időben lefoglalt, jobb ár-értékű utazások tarolnak idén – derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megrendelésére készült országos reprezentatív kutatásból. Az utazásra készülő magyarok döntő többsége nem hagyja az utolsó pillanatra a szervezést, jellemzően már legalább 4-5 hónappal az indulás előtt kiválasztja az úti célt és az időpontot.
Nemzetközi viszonylatban a magyar utazók árérzékenynek számítanak, az uniós átlag 87,2 euróhoz képest 52,2 eurót költöttek szállásra 2022-ben vendégéjszakánként az Eurostat adatai alapján. Míg korábban az akciós last minute utak garantálták, hogy jó ár-értéken nyaraljon valaki, most változni látszik a trend.
Fő szempont, hogy anyagilag jól járjunk
Az utazók négyötöde előre, alaposan megtervezi a nyaralását – derült ki a friss felmérésből. Döntésük alátámasztására gyakorlati és érzelmi érveket is felhoznak. A többségük, majdnem 80 százalékuk azért választja ezt a megoldást, mert egy korai foglalásnál több és változatosabb szálláslehetőség közül, nem mellékesen kedvezőbb áron is válogathat, így végeredményben anyagilag is jobban jár, mint azok, akik az utolsó pillanatra hagyják a szervezést.
A kutatásban résztvevők kétharmada szerint a tervezés mellett szól az is, hogy nyugalmat ad, ráadásul csoportos vagy nagyobb családi nyaralásnál megkönnyíti a mindenki számára megfelelő időpont sokszor nehézkes egyeztetését. Az utazásukat gondosan megtervezők között jelentős többségben vannak a külföldre, jellemzően a tengerpartra készülők, akik nem akarják megkockáztatni, hogy a rossz szervezésen csússzon el a nyaralás.
Akár egy évre előre foglalunk
Nyugat-Európához hasonlóan nálunk is változnak a trendek, például egy hosszabb hajóutat már egy évvel az indulás előtt lefoglalnak az utazók. Az utazási irodák is egyre tudatosabban alkalmazkodnak az új igényekhez, nem foglalják túl magukat, így az ügyfelek is tisztában vannak azzal, hogy nem igazán érdemes várni a kedvező last minute lehetőségekre, ezért egyre többen élnek a first minute foglalással
– mondja Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője.
A válaszokból kiderült, hogy mindössze egyharmadra tehető azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy érdemes várni egy kedvező last minute ajánlatra. A first minute és a last minute tábor tagjai abban nem különböznek egymástól, hogy a valutaváltást és az utasbiztosítás kötését is az utolsó pillanatra halasztják. Jellemző azonban, hogy míg az utazásukat gondosan előkészítők több mint a fele köt utasbiztosítást, a spontán utazók erről gyakrabban megfeledkeznek, csak harmaduk gondoskodik a biztonságáról is.
Szeretünk visszatérni oda, ahol már jártunk
A biztonságra, tervezhetőségre való törekvést mutatja az is, hogy habár egyértelmű igény van a változatosságra, az utazók többsége időről időre szeret visszatérni olyan úti célokra is, ahol már járt korábban. Az utazók 50 százaléka megy szívesen a bevált helyekre, 7 százalék pedig, ha teheti, mindig csak ugyanoda megy nyaralni.
A legalaposabb tervezés mellett is megtörténhet, hogy valami közbejön és el kell halasztani, esetleg le kell mondani az utazást, így érthető, hogy az utasbiztosítás megkötése az indulás előtti utolsó teendők között szerepel. A kényelmes és gyors online megoldásoknak köszönhetően ezt akár az utolsó pillanatban is meg lehet tenni, és érdemes is megtenni, hogy a nyaralás nyugalomban teljen és valóban a pihenésről szóljon. Arra azonban figyeljünk, hogy az utasbiztosítást még mindenképpen a határ átlépése előtt kössük meg, mert csak így lesz érvényes
– mondja Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)