Most akár a tiéd is lehet az ikonikus balatoni ingatlan: ennyit kell csak tenned érte
Első körben nem sikerült eladni azt az egykori tihanyi üdülőt, amit még szeptember végén hirdetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Első körben nem sikerült eladni azt az egykori tihanyi üdülőt, amit még szeptember végén hirdetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
A katasztrófavédelem közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vasárnapi eset megelőzhető lett volna, ha a házban van szén-monoxid-érzékelő.
A csaló a legnagyobb kárt annak a férfinak okozta, aki egy komplett gépkocsi motort akart tőle megvásárolni közel 200.000 forintért.
A hűvösebb idő közeledtével fontos a kültéri növényeinket is áthelyezni a beltérbe, hacsak nem akarjuk, hogy el fagyjanak.
Egy friss felmérés szerint hazánkban Budapesten, Debrecenben és Pannonhalma környékén a legjobb élni.
Felgyújtotta magát egy férfi Szikszón szombat délután, mert nem találta otthon a volt feleségét.
Karbantartási munkálatok elvégzése miatt áramszünetre kell számítani október 7-én 11 és 15 óra között Igar-Vámszőlőhegy területén.
Átadták pénteken a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új épületszárnyát és tornacsarnokát, a négymilliárd forintos beruházás állami támogatásból valósult meg.
Lakástűzben meghalt egy idős férfi hétfőn Debrecenben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Továbbra is alacsony az érdeklődés a tűzifa iránt Somogyban, mivel a hatósági áras tűzifából a még az energiaválság idején sokan beraktározta.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves fiúval szemben, aki tavaly tavasszal egy hónap leforgása alatt harmincszor, - zömmel éjszaka - hívta a lakóhelye szerint illetékes körzeti megbízottat.
Most egy magyar településen, Tiszaszentimrén is találtak valamit, ami hasonlít az Új-Fundlandon talált titokzatos kupacokhoz, amiről egyelőre nem tudni, mik lehetnek.
A tájékoztatás szerint új piaci helyzetet jelent, hogy nyár óta több mint 16 ezerre nőtt a kiadó lakások kínálata, hasonlóan széles választékra utoljára 2021-ben volt példa.
Konyhánk tisztán tartása különösen fontos, hacsak nem akarunk valamilyen fertőző betegséget elkapni.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fonyódi háza udvarán engedély nélkül gyűjtötte, válogatta, aztán értékesítette a leadható hulladékot.
Egy hatvan négyzetméteres melléképület, valamint a benne tárolt tárgyak égtek.
Elkészült az orvosi rendelő felújítása Csécsén, az épületet pályázati támogatásból korszerűsítették.
Leomlott a vakolat a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium homlokzatáról, és ráesett egy diák autójára szerdán hajnalban.
A Duna közelsége a Dunakanyarnál lévő településeken, emeli az ingatlanok árát, ugyanakkor ez nem igaz például egy Tisza menti, kisebb település esetében.
Csaknem 380 millió forintos bölcsődefejlesztést hajtottak végre a Tolna vármegyei Báta községben.