Holttestet találtak a Dunában Érd magasságában: egy középkorú nő került elő a vízből
A tragédia kapcsán egyelőre nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
A tragédia kapcsán egyelőre nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
Drog hatása alatt megfojtott egy idős nőt Jánoshalmán, vádat emeltek ellene. A vármegyei rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták a gyilkosság elkövetőjét.
Ötven hátrányos helyzetű kistelepülés iskoláiban több mint ezer hetedikes és nyolcadikos gyermek pályaválasztásához nyújtott támogatást a Felzárkózó Települések Program a most zárult, 2023/24-es tanévben.
A Nap, a téli napforduló óta folyamatosan észak felé haladt, útja a Ráktérítőig tartott, ahol delel - Innentől viszont ellentétes irányt vesz és elindul a Baktérítő felé.
Cél a közösségi közlekedési infrastruktúra fejlesztése is, amit a városi területek jobb összekapcsolásával kívánják elérni.
Az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére szerda nulla órától szombat éjfélig.
Az eset szemtanúja a vita közben kimenekült a házból, és segítséget kért. A rendőrséget és a mentőszolgálatot egy szomszéd értesítette.
A héten 13 vármegyében folytatódik a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés. A tervek szerint 230 településen, összesen hatvanezer hektáron lesznek kezelések.
Új otthonra lelt a különleges vidéki tengeralattjáró, amit most Vámosszabadiról Nagyigmándra költöztettek.
A katasztrófavédelem folyamatosan figyelemmel kíséri a vármegye folyóinak, patakjainak vízállását, a csapadéktevékenység alakulását, és felkészül az esetleges védekezési feladatokra.
A már kikelt szúnyogok ellen a települések belterületén, a lakóövezetekben kell védekezni, a kezelések platós gépjárművekre szerelt permetező berendezésekkel zajlanak.
A trió egyik tagja több mint százharmincezer kilogramm fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot, míg a másik férfi több mint negyvenezer kilogrammot értékesített.
A Pénzcentrum friss felmérése szerint a legnépszerűbb települések régiós rangsorában idehaza egyértelműen a Baranya vármegyeiek dominálnak.
Az összegeket a vádlott-társ részben az általa vezetett szociális intézmény működésére használta fel, a volt főosztályvezető azonban ismeretlen célra költötte el.
Az érintett hat vármegyében a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakul, így a meteorológiai szolgálat szerdára másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.
Annak kell arányában a legmélyebben a zsebébe nyúlnia, aki méretes luxuslakást vagy egy egyszerű kis garzonlakást szeretne vásárolni.
A Mátra festői vidékén, félúton az egri borvidék és Mátrafüred között található területen a Barkóczy-kastélyt eladják mostani tulajdonosai.
A nemzetközi összefogásnak köszönhetően a magyar fejvadászok egy hét alatt a Baranya vármegyei Siklóson meg is találták a körözött tartózkodási helyét.
A késő délutáni órákban szóváltás alakult ki közöttük. A vádlott a sértett szidalmazása közben magához vett egy 11 centis pengéjű kést, és azzal a jobb füle alatt nyakon szúrta.
Először földi biológiai gyérítési módszert alkalmaznak a természetvédelmi oltalom alatt nem álló ártéri területeken, majd a levegőből védekeznek tovább.