Ki nem találod, hány évet bámulja a képernyőt egy átlag magyar
A nagyobb cégek már jobban törődnek a munkavállalóik egészségével, de akik vállalkozóként saját alkalmazottjuk, azok hajlamosak kizsákmányolni magukat, hiszen előírások és figyelmeztetések híján, kevésbé figyelnek oda az egészségük megőrzésére és általánosan kijelenthető, hogy nincsenek tisztában a negatív következményekkel.
A Szemfüles 100 könyvelő megkérdezésével végzett, saját kutatásából kiderült, hogy a válaszadók 90 százaléka legalább 8 órát dolgozik egy nap monitor előtt, és csupán 22 százalékuk tudta, hogy a normális gyakoriságú, percenként 12-15 pislogással megakadályozható lenne a számítógép használata közbeni szem kiszáradása és elfáradása; a megfelelő monitortávolsággal (a szemünktől kb. 50-70 centiméter távolságra) pedig csak 26 százalékuk volt tisztában.
Általában a munkanap végén tör ránk a megszokott érzés: ég a szemünk, fáj a fejünk és a hátunk, érzékeny a csuklónk, merev a nyakunk és dehidratáltak vagyunk
– mondta Fári Tamás ügyvezető.
Az elmerült munka közben – amellett, hogy a dolgozó a monitorhoz közel hajolva és hunyorogva, pislogás nélkül néz esetleg egy táblázatot több órán keresztül (pl. az informatikus, a pénzügyes, a grafikus, az online marketinges vagy a könyvelő), – hajlamos megfeledkezni a rendszeres vízivásról, a szemtornáról, az 50 perces munka után járó 10 perces monitor nélküli munkaidőről, a székből felállásról és egyéb megelőző tevékenységekről.
Szerencsére már elérhető mindenki számára az a megoldás, ami ezekre figyelmeztet (akár saját ütemű pihenőidő tervezésével együtt), a kamera nélküli móddal és a billentyűzet leütés- és egérkattintás-számlálóval is kiegészülve.
Aki ülőmunkát végez és a munkaidejének hozzávetőleg 80 százalékát monitor előtt tölti, - ehhez hozzáadva a tévénézés, mobilozás stb. idejét, - annak akár 17 évet is jelenthet az életéből a különböző képernyők nézése.
Hosszú távon a képernyő előtti munkavégzés mellett romlik a szemfelszín állapota, és jelentős százalékban alakulnak ki száraz szem panaszok (szúró-, égő-, fáradt szem érzés), melyek rontják a dolgozó látás- és életminőségét. A pislogás biztosítja a szemfelszínt borító könnyfilm megfelelő eloszlását, melynek hiánya a szem száradásához vezet. Ennek következtében károsodhat a szemet borító hámfelszín is, amely által fogékonyabb az egyén a szemfelszíni fertőzésekre, valamint számítógépes látási szindrómához is vezethet, ami a szemszárazság, a szemfájdalom, a fejfájás és a kimerültség együttese.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)