Kiderült: a levegőminőség is javítható a családi házak szigetelésével

HelloVidék   
  Megosztom
Kiderült: a levegőminőség is javítható a családi házak szigetelésével

Magyarországon a magas téli szállópor-koncentráció egyik fő oka az, hogy a családi ház állomány 70%-a, azaz mintegy 1,8 millió lakóépület nem, vagy nem megfelelően hőszigetelt, miközben a háztartások több mint harmada fosszilis energia felhasználásával fűt.

Közel 800 ezer család szénnel, alacsony fűtőértékű lignittel, fával, rosszabb esetben pedig hulladékok elégetésével fűti energiapazarló otthonát. Megfelelő szigeteléssel azonban csökkenthető ezen ingatlanok fűtési energia igénye, ezzel pedig a szállópor-koncentráció is 40-50%-kal alacsonyabb lenne, derül ki a Knauf Insulation közleményéből.

A téli fűtési szezonban jelentkező magas szállópor-koncentráció nemcsak a falvak, hanem a nagyvárosokat és Budapest agglomerációját is érinti, mivel a levegőszennyezettségért legnagyobb részben a lakossági fűtés a felelős.

A fosszilis tüzelőanyagok, elsősorban a szén elégetésével a levegőbe kerülő, mikroszkopikus, 10 mikron átmérőjű - vagyis az emberi hajszál vastagságával azonos nagyságú - szennyező részecskék bizonyos földrajzi és időjárási körülmények mellett szmogot idézhetnek elő. A szmog leginkább szélcsendes időjárás esetén, magas légnyomás és megnövekedett relatív páratartalom, valamint jellemzően –3°C és +5°C közötti hőmérséklet mellett alakul ki.

A szmog miatt sok esetben csak évek múlva jelentkezik súlyos betegség, például asztma, tüdőrák vagy szívinfarktus, de az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai Magyarországon évente több mint 14 ezer ember hal meg a levegőszennyezésre visszavezethető okból.

A minden évben megjelenő szállóporprobléma a bizonyítéka annak, hogy a szigetelés nem csak energiahatékonysági, de egyben szociális és egészségügyi kérdés is… A folyamatosan pályázható, komplex energetikai felújítási programok azért is példaértékűek, mert a támogatott családok házainak szigetelésével nemcsak azok energiaigényét és fűtési költségét csökkenthetjük akár 40-50%-kal, de egyben az általuk kibocsátott káros égéstermékek mennyiségét is, amivel mind a támogatottak, mind a környék lakosságának egészségét védjük.

– mondta a Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. szigetelési szakértője.

A Knauf Insulation szakembereinek számításai szerint, ha az állam minden évben 100-150 milliárd forinttal támogatná a korszerűtlen családi házainak komplex energiahatékonysági felújítását, például a nyílászárók cseréjét, valamint a családi házak szigetelésének és fűtési rendszerének korszerűsítését, akkor 10-15 éven belül jelentősen javítható lenne a levegőminőség.

Az ilyen irányú törekvéseket kicsiben is el lehet kezdeni: ha egy családi ház tulajdonos csak annyit tesz, hogy üveggyapot szigetelőanyagot terít végig háza padlásán, vagyis szigeteli annak födémjét, már azzal 25%-os energia- és költségmegtakarítást érhet el, nem utolsó sorban pedig csökkentheti a szállópor kibocsátást is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

légszennyezés

szigetelés

lakóház

fűtés