Két új hungarikum született: már 163 tétel szerepel a listán

MTI   
  Megosztom
Két új hungarikum született: már 163 tétel szerepel a listán

A Hungarikum Bizottság döntése értelmében a kőszegi szőlő jövés ünnepével és a magyarországi kékfestés hagyományával bővült a Magyar Értéktár - jelentette be Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón.

A miniszter ismertette, hogy a kőszegi szőlő jövés, a szőlőhajtások megörökítésének rítusa már a 16. századtól hagyomány. Minden évben Szent György napján mutatták be és rajzolták le a hajtásokat, ezen a napon választották meg a hegybírót, a hegymestereket, a városi tisztségviselőket, mindezek dokumentálását, a Szőlő Jövésnek Könyvét 1740 óta vezetik.

2013-ban a szőlővesszők bemutatásának és berajzolásának hagyományát felvették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. A tárcavezető elmondta, hogy

A működő és átmenetileg szünetelő műhelyek sorsa a fiatal generációkon múlik. A kékfestők számos elismerés mellett a szakma megbecsülését is kivívták maguknak. A Népművészet Mestere díjat eddig hárman nyerték el, többen Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosai, emellett tizenöten népi iparművészként is tevékenykednek, tevékenykedtek - tette hozzá.

Nagy István elmondta, hogy napjainkban az értékek, értékrendek küzdelme folyik a világban, olyan több száz éves értékek sorsa kérdőjeleződik meg, mint a család, a nemzet vagy a keresztény kultúra. A miniszter szerint fontos a települési, megyei, nemzeti értékek számbavétele, megőrzése és továbbörökítése.

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy a döntéssel két élő hagyományhoz kapcsolódó értéket emeltek be a Magyar Értéktárba.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kékfestés

kőszegi szőlő jövés ünnepe

hungarikum

magyar értéktár