Bizonyított: egészséges a délutáni szundi, ennyit kéne pihennie mindenkinek napközben

HelloVidék   
  Megosztom
Bizonyított: egészséges a délutáni szundi, ennyit kéne pihennie mindenkinek napközben

A Heart magazinban megjelent cikk szerint svájci kutatók megállapították, hogy azoknál a felnőtteknél alacsonyabb a szívproblémák és a stroke kockázata, akik hetente 1-2 alkalmas napközbeni sziesztát iktatnak be a mindennapokba.

Régóta ismeretes, hogy a nem elegendő mennyiségű alvás súlyos problémákat okozhat az emberek szervezetében, például szív- és érrendszeri gondokat. Úgy tűnik, hogy a napközbeni szundi egy egészséges alternatíva lehet és helyettesíteni tudja az éjszaka kimaradt alvásmennyiséget.

Közel 3500, 35-75 év közötti svájci felnőtt vett részt a vizsgálatban, akik információkat szolgáltattak a kutatóknak az alvási szokásaikról, életmódjukról, demográfiai adataikról, majd egy sor orvosi vizsgálaton estek át. A résztvevők több mint fele azt mondta, hogy nem szunyókált napközben a vizsgálat megkezdése előtti héten. A sziesztázók közül 667 fő 1-2 alkalommal, 411 résztvevő 3-5 alkalommal, 370 pedig 6-7 alkalommal szundizott napközben a hét leforgása alatt.

A vizsgálatok után 8 évig nyomon követték a résztvevők egészségügyi állapotát. Ezidő alatt 155 embernek lett szívproblémája. A kutatók megállapították, hogy azoknál az embereknél, akik hetente 1-2 nappali alvást iktattak be, azoknál alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri problémák kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem pihentek napközben. A több szundizás és a szív egészsége között azonban találtak erős kapcsolatot. A cikk szerint

A kevés alvás rengeteg egészségügyi kockázatot rejteget magában, többek között az elhízást, a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, a stroke-t, a szívbetegségeket és a mentális szorongást is kapcsolatba hozták már vele. A cikk megjegyzi, hogy a nappali szundi akár az amerikaiak nagy részének javíthatna az egészségét, mivel az emberek harmadának nincs meg a minimális napi 7 órás alvása éjszaka.

A tanulmány egyedül a 65 év feletti, idősebb embereknél nem talált kapcsolatot: mivel ők több egészségügyi problémára hajlamosabbak, és máshogy pihennek, mint a fiatal felnőttel, nem találtak szív-egészségügyi előnyöket az esetükben.

És mennyi az ideális szundizási időtartam? Bár a tanulmány nem kereste erre a kérdésre a választ, a legtöbb szakértő szerint már egy 20 perces szundi is elég ahhoz, hogy jobb teljesítménye, ébersége és hangulata legyen az embernek.

Forrás: Time

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

életmód

alvás

pihenés

délutáni szundi

délutáni szieszta

egészség

betegség