Versenyre kelnek a balatoni éttermek: mi lesz az év strandétele?

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Versenyre kelnek a balatoni éttermek: mi lesz az év strandétele?

Idén is szavazni lehet az év strandételére, amelyek között a klasszikus büfékínálatból a sült kolbász, a lángos és a palacsinta is nyerő lehet, másképp elkészítve, mint azt megszoktuk – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Ahogy azt Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője, a strandételverseny ötletgazdája, szervezője meséli, már hat éve indították el a balatoni gasztronómiai forradalom élharcosai a BeachFood-kampányt. Ennek lényege és célja, hogy a balatoni büfék, bisztrók, vendéglők a mirelit alapanyagokból készült ételek helyett helyi alapanyagok felhasználásával előállított különlegességeket kínáljanak a vendégeknek.

Külön kitért a megmérettetésre is, mint mondta a strandételverseny idén háromfordulós lesz.

  1. Az első körben a strandbüfék, bisztrók vendégei ajánlhatnak a Facebookon, kommentben vagy e-mailben olyan ételeket, amelyek megfelelnek a kritériumoknak a június 20-i határidőig.
  2. Ezekből az ajánlásokból áll majd össze a versenyben részt vevő büfék és ételek listája.
  3. A harmadik körben pedig a Balatoni Kör és a We Love Balaton.hu stábja pontozza a meglátogatott helyeket.

Az év strandétele elkészítésében hangsúlyos a regionális alapanyagok aránya, jó az ár-érték aránya és dizájnos a megjelenése. A döntőbe a legmagasabb pontszámot elért hat strandbüfé kerül, ahol a továbbiakban az ételekre helyeződik a hangsúly. A döntőbe jutott üzleteknek július 2-ig meg kell nevezni a bírálatra javasolt ételt, amelynek helyezéséről a gasztronómiai szakemberekből, újságírókból és a Balatoni Kör tagjaiból álló zsűri már aznap dönt

- számolt be róla a portál.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

strand

nyár

strandétel

verseny

gasztro

gasztronómia

balaton

nyaralás