Kiderült, mikor jön a tavasz: előbújtak a Szegedi Vadaspark medvéi
Ha a medve meglátja árnyékát, visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk - tartja a hagyomány. A vadaspark két medvéje, Mici és Ursula most megjósolta, közeledő tavaszra vagy inkább elhúzódó télre kell-e számítanunk idén.
Előbújtak a medvék kedden a Szegedi Vadasparkban, és a borongós időben nem látták meg az árnyékukat, így a népi megfigyelés alapján közeledik a tavasz. A Szegedi Vadasparkban 2015 tavasza óta gondoznak barna medvéket. Hagyomány, hogy február 2-án medvelest szerveznek, idén ezen a járványügyi előírások miatt a látogatók nem vehettek részt, az állatkert közösségi oldalán azonban élőben nyomon követhették az eseményt.
A vadaspark két medvéje, Mici és Ursula komótosan elhagyták a medveházat, és falatozni kezdtek a kifutóban elhelyezett, mézzel bekent péksüteményekből. A sűrű felhők miatt ebben a napsütés sem zavarta meg őket, így nem ijedtek meg az árnyékuktól.
Veprik Róbert, az állatkert igazgatója elmondta, az elmúlt években Erdélyben és Szlovákiában is emelkedett a barna medvék száma, és egyre gyakrabban feltűntek Magyarországon is kóborló példányok.
A medvék nyugalmi időszaka március közepén ér véget, az állatok újra aktívvá válnak, így megjelenésükre lehet számítani az észak-magyarországi nemzeti parkok területén.
A világ sok kultúrájára volt jellemző a múltban, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az eljövendő időjárásra következtetni. Ezen állatjóslások szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra is épültek. Február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez - melyet régen tavaszkezdő napként is emlegettek - két különböző, állathoz kötődő időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kapcsolódik. Az egyik szerint:
"Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap", vagyis ha szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél.
Ugyanilyen következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket. "Ha meglátja árnyékát, visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, hogy hamarosan tavaszodni kezd." A barna medvék - a közvélekedéssel ellentétben - azonban a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak a fagyos időszakban földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)