6+1 filléres útszéli csodaszer, amit most gyűjthetünk: a bükki füvesember ajánlásával

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
6+1 filléres útszéli csodaszer, amit most gyűjthetünk: a bükki füvesember ajánlásával

Nincs is annál pihentetőbb program, mint felpattanni egy bringára, aztán keresni egy távolabb eső erdőszéli rétet, ahol nyílik már a kamilla, érik a bodza, aztán elő a vászonzacskókkal! De hogyan szárítsuk, tároljuk a begyűjtött gyógynövényeket? - Lopes-Szabó Zsuzsát, a bükki füvesember lánya ehhez is ad hasznos tanácsokat.

Nem egy vidéken a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy olyan szántóföldektől távolabbi, por- és szennyeződésmentes környezetet találjunk, ahol érdemes még gyógynövényeket gyűjteni. Hiszen a friss kamillát vagy bodzát tilos megmosni, mert nemcsak a por, de az értékes virágpor is eltűnik belőle!

Jó tudni, mennyit szedhetünk

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtására megalkotott 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet szerint a gyógynövény (gomba és vadgyümölcs) gyűjtése erdei haszonvétel. Személyenként és naponként legföljebb 2 kilogramm gyűjthető szabadon, a nem védett területen, állami erdőben. Ez a gyűjtött mennyiség kereskedelmi forgalomba nem hozható. Az egyéni szükségletet (2 kg/nap/fő) meghaladó gyógynövény (gomba, vadgyümölcs) gyűjtéséhez a nem védett természeti területen az állami erdőgazdálkodótól előzetes írásbeli hozzájárulást kell kérni.

2 kiló azonban nem kis mennyiség, ezen kívül tehát még arra kell figyelnünk, hogy ne természetvédelmi területen álljunk neki a szedegetésnek!

További jó tanácsok a gyűjtéshez

Lopes-Szabó Zsuzsa, a bükki füvesember, vagyis Szabó Gyuri bácsi lánya legelőször is azt tanácsolja, hogy csak akkor gyűjtsünk gyógynövényeket, ha pontosan felismerjük azokat. Megfelelő gyógynövényismeret hiányában azonban inkább kérjük hozzáértő ember segítségét!

Csak azt a részét gyűjtsük, amelyik a drogot adja, amelyikben a hatóanyag van. Ez lehet pl. levél, virág, leveles szár. A gyógynövényeket mindig metszőolló vagy olló, kés segítségével gyűjtsük, hogy megóvjuk a növényt. Ha kézzel tépjük, könnyen kifordulhat a növény gyökerestől.

- teszi hozzá.

A friss növény könnyen befülled, ezért a gyűjtéshez ne használjunk műanyag szatyrot, hanem vászontáskát, kosarat, papírtasakot. A virágokat lazán gyűjtsük, tegyük kosarakba, hogy ne barnuljanak meg.

A legalkalmasabb napszakok a harmat utáni reggel vagy harmat leszállta előtti alkonyat.

  • Kizárólag teljesen egészséges növényeket gyűjtsenek, a rovar rágta, foltos, sárguló levelű vagy színét vesztett gyógynövény értéktelen.
  • Szintén nem jó gyűjteni a gombák mellett növőket. Mivel a gyógynövényeket semmilyen körülmények között nem mossuk meg, nagyon fontos, hogy teljesen tiszta, vegyszermentes területről szedjük őket.
  • Válogassuk ki a fűszálakat, a mohát és a kúszónövényeket, hogy csak a tiszta gyógynövény maradjon.
  • A szedett növényeket ne keverjük egymással, ezért célszerű több (lehetőleg papírból készült) zsákot vinni magunkkal.
  • Szellősen kell elhelyezni őket, nem szabad megtömni a zsákokat, amiket utána hátizsák helyett fonott kosárban szállítsanak.

Hogyan szárítsuk a gyógynövényeket?

A legegyszerűbb szárítási mód – tanácsolja Gyuri bácsi lánya, ha lazán összekötjük a növényt, majd felakasztjuk. Árnyékos helyen szárítsuk, ne érje nap (vannak kivételek, ilyen pl. az ökörfarkkóró virága). Össze is lehet vágni a gyógynövényeket fél vagy egy cm-es darabokra és száraz, szellős helyen (padlás) kiteríteni.

A növény akkor száraz, ha pattanva törik

– teszi hozzá

A szárított gyógynövényeket mindig naptól védett, száraz helyen tároljuk. Tároláshoz használhatunk üvegedényt, papírtasakot vagy fémdobozt is. Címkézzük fel a dobozokat a gyógynövény nevével és a begyűjtés dátumával.

Frissen szedett növényből is készíthetünk teát

Ha friss növényből, pl. levélből készítünk teát, akkor kb. 2 csapott evőkanálnyi összevágott teafüvet forrázzunk le kb. 2,5-3 dl vízzel, majd lefedve hagyjuk állni 3-5 percig, és ezután szűrjük le. A friss növényeket nem kell annyi ideig áztatni, mint a szárított teafüveket – tanácsolja a szakember.

Miket érdemes júniusban gyűjteni?

A bükki füvesember lánya összegyűjtötte számunkra a legismertebb kora nyárban szabadon szedhető vadon termő gyógynövényeket. Íme, a lista – és az is, mire lehet csodaszer:

1. Fekete bodza

Nemcsak remek szörp készíthető belőle, ernyős virágból készült tea vízhajtó, emésztést elősegítő, köhögéscsillapító hatású. Megfázásra, hörghurutra, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használják. A friss bodzahajtás erős hashajtó. Használják még vértisztításra, fülfájásra, rekedtségre. Friss leve vagy a belőle készült lekvár bizonyítottan kitűnő szer a TBC gyógyítására. A bodzafa kérge purgáló, féreghajtó hatású. Testsúlycsökkentő hatása miatt a bodzát fogyókúra kiegészítésére napi egy-két csészével 3-4 héten keresztül lehet fogyasztani. A tea fogyasztásánál érdemes figyelembe venni az erőteljes vizelethajtó hatást.

2. Cickafark

Kiváló gyulladáscsökkentő, hüvely- és méhgyulladásra, nyálkahártya- és fogínygyulladásra használható. Sebösszehúzó, sebgyógyító hatású. Csökkenti a menstruációs vérzést és görcsöket. Hasi fájdalmakra, puffadásra, emésztésjavításra is kiváló. Serkenti az epeváladék termelést. Húgyúti betegségekben, légzőszervi bajoknál nélkülözhetetlen.

Cickafark
Cickafark

3. Mezei kakukkfű

Nagyon jó fertőtlenítő gyógytea készíthető belőle, mely megvéd a betegségektől, meghosszabbítja a sejtek életét, erősíti immunrendszerünket. Vérbőséget fokozó hatása javítja a vérkeringést, vérszegénység esetén kiváló. Kezelhető vele köhögés, hörgő- és szájüregi gyulladások. Orrdugulásra inhalálni kell vele. Nyálkaoldó, köptető hatása is van. Újabban vírusos betegségekre javasolják. A nők növényének is nevezik, mert megszünteti a vérzési rendellenességeket és a görcsöket. Külsőleg bőrfertőtlenítő, sebgyógyító hatású. Kisgyermekek fürdővizében enyhíti a hasi görcsöket, erősíti az immunrendszert.

Kakukkfű
Kakukkfű

4. Kamilla

Gyulladáscsökkentő, görcsoldó, szélhajtó, gyomorerősítő, fertőtlenítő hatású. Jó szemborogatásnak, toroköblítőnek, fogínyerősítőnek. A kamillavirágot porrá morzsolva a viszkető és nedvedző ekcéma kezelésére is használhatjuk, úgy, hogy a kamillaport rászórjuk. A kamilla főzete hajmosásra is használható, nagyon jó hatással van a hajhagymára és a fejbőrre.

5. Körömvirág

A körömvirág teája gyomor- és nyombélfekély esetén hámosít, vastagbélgyulladásnál csökkenti a gyulladás mértékét. Jó hatása van az emésztőrendszerre, segíti az emésztést, a máj működését, epehajtó, szélgörcsoldó hatású. Alkalmazható menstruációs problémákra és változókori tünetek enyhítésére. Látásjavító, mivel tisztítja a szemfenék ereit. Antibiotikumos kezelésekhez is használhatjuk. Külsőleg kiváló sebgyógyító, fertőtlenítő.

Körömvirág
Körömvirág

6. Közönséges orbáncfű

Az orbáncfű egyre ismertebb, igen kiváló gyógynövény idegességre és depresszióra. Igazi diadalmenetben vonult be a XX. században az akadémikus gyógyítás világába. Németországban, ahol a gyógynövények alkalmazása nagyon elterjedt, az orbáncfűteát antidepresszánsként, általános hangulatjavítóként, stresszoldóként, nyugtatóként írja fel az orvos.

Szezonális depresszióra, lelki betegségekre, még dadogásra is ajánlják. Segíthet a nikotin- és alkoholfüggőség leküzdésében. Mivel igen erős immunerősítő hatása van, AIDS-es betegek terápiájának is része. Vírusölő tulajdonsága miatt HIV vírusnál, herpeszvírusnál, hepatitisz B és C vírusnál bizonyul hatásosnak. Használható még epehajtóként, görcsoldóként, vízhajtóként és nyálkaoldásra. Emésztésjavító, savcsökkentő hatása is van.

Orbáncfű
Orbáncfű

7. Erdei szeder

Igen jóízű tea készíthető belőle. Planta tea néven a 60-as évekig volt forgalomban egy, a fekete teát helyettesítő készítmény, mely szederlevélből készült. Az erdei szederlevél forrázata leginkább az ízületi betegségekre (reuma, köszvény) és a cukorbetegségre ajánlott. Hatásos az immunrendszer hibás működése ellen, és vérszegénységet, fogínyvérzést, lázat, bőrkiütést, menstruációs rendellenességeket is kezelhetünk vele. Tonizáló és méregtelenítő hatása egyaránt van. Utóbbi teszi alkalmassá köszvény gyógyítására. Antibakteriális tulajdonsága miatt húgyúti betegségeket, fehérfolyást kezelhetünk vele. Tannintartalma miatt összehúzó hatású, ezért hasmenés ellen eredményes. Izzasztásra és vizelethajtásra is használják.

Erdei szeder
Erdei szeder

Még ezernyi gyógyhatású növénynek van szezonja

Felsorolni is nehéz, de hozunk még pár, sokak számára ismerős, és könynen felismerhető gyógyhatású növényt, ami szintén ebben az időszakban gyűjthető. Érdemes ezekre is rákeresni:

  • Fehér árvacsalán (virág)
  • Turbolya (virágzó hajtás')
  • Tüdőfű (levél)
  • Tyúkhúr (tikhúr) (virágzó hajtás)
  • Akác (virág)
  • Galagonya (virág, levéllel)
  • Hársfa, orvosi (virágzat)

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gyógynövény

június

egészség

természetgyógyászat

kamilla

bodza

zsálya

szeder