Kiderült: ezek a pékségek sütik 2021 legfinomabb kenyereit Magyarországon

MTI   
  Megosztom
Kiderült: ezek a pékségek sütik 2021 legfinomabb kenyereit Magyarországon

Sajtónyilvános bírálat keretében eldőlt, melyik 2021-ben az Év Kenyere, illetve az Év Innovatív Kenyere. A hétfős szakmai zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, a versenyzők kiváló minőségű kenyereket hoztak.

Az idén harmonikusabb, lágyabb ízekkel találkoztunk, mint a tavalyi versenyen, ahol a fűszerek, gyógynövények domináltak az Innovatív kategóriában. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy változtak a szabályok, és az Innovatív kenyerek esetében szinte szabadkezet kaptak a versenyzők. Ők pedig inkább a technológiai újításokat helyezték előtérbe. Szokatlan, nagyon erőteljes ízek így most nem voltak. A zöldségek, gyümölcsök, magvak használata, ezek párosítása volt most dominánsabb. Többségében olyan termékek kerültek a bírák elé, amivel inkább a gasztronómiai párosításokra, a fogyasztók szélesebb körének igényeire alapoztak a versenyzők. Talán a legmerészebb házasítás idén az aszalt szilva és a tepertő kapcsolata volt

- olvashatjuk a Magyar Pékszövetség közleményében.

A hagyományos, Szent István napi kenyér esetében előírás volt, hogy kovászos technológiával, legalább kétféle liszt felhasználásával készüljön, döntő részben gabonaőrleményekből, kizárólag magyar alapanyagok felhasználásával, adalékanyagok, célkeverékek nélkül, csak természetes alapanyagokból. A versenyzők itt a burgonyának, csicsókának, kukoricának adtak teret, a termékek jelentős részében szerepeltek alapanyagként.

A versenyfeltételek közt idén változás volt, hogy lehetett élesztő hozzáadásával és anélkül is készíteni a kovászt. A Magyar Élelmiszerkönyvi előírás jelenleg egyértelműen fogalmaz a kovász meghatározásánál (élesztő hozzáadásával készül), de egyrészről a szabályozás módosítása az Élelmiszerkönyvi Bizottság napirendjén kiemelt témaként szerepel a Pékszövetség javaslatára, másrészt a fogyasztók igénye a spontán erjedésű kovásszal készült termékek iránt nőtt a pandémia időszaka alatt.

Tegnap a szakmai zsűri mellett az újságíróknak is volt lehetősége értékelni a második körbe bejutott, versenyben lévő, 7 Szent István napi kenyeret és a 7 Innovatív kenyeret. Ilonka Boldizsár, a zsűri elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy kíváncsian várja az újságírók értékelését, hiszen ők a fogyasztó képviseletében mondanak ítéletet a kenyerekről. Elmondta, érdekes és tanulságos lesz összevetni a szakmai zsűri véleményével.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a rendezvényen elmondta, a magyar sütőipar jelentős átalakulás előtt áll, amit már a fogyasztók is érzékelni fognak. Az 5-6 nagyüzem mellett azoknak a pékségeknek lesz esélye a talpon maradásra és a gazdaságos működésre, akik egyedi termékekkel, magas minőséggel szolgálják ki a vásárlókat. A szövetség kenyérversenye jó alkalom arra, hogy a pékek megmutassák tudásukat, kreativitásukat és egyben teszteljék új termékeiket a szakma és a fogyasztók előtt is, hiszen az újságírói visszajelzések ez utóbbira is lehetőséget kínálnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy a rutinos, évek óta versenyző pékek mellett idén sok új jelentkező is volt, akik remek termékekkel, szép eredményeket tudtak elérni - mondta a szakmai szervezet vezetője.

A tegnapi zsűrizés eredményére még várnia kell a versenyzőknek és a nagyközönségnek is, hiszen a szokásoknak megfelelően csak az augusztusi parlamenti sajtótájékoztatón jelentik be, hogy melyik kenyér lett 2021-ben az Év Kenyere, illetve az Év Innovatív Kenyere.

Addig is itt a döntőbe jutottak névsora:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pékség

év kenyere

kovászolás