Pecások figyelem: a legrejtelmesebb horgászvizeket is megtalálhatjátok itt

HelloVidék   
  Megosztom
Pecások figyelem: a legrejtelmesebb horgászvizeket is megtalálhatjátok itt

Interaktív horgásztérképet működtet és folyamatosan fejleszt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége, hogy kiismerhető legyen a rendkívül összetett vízrendszer, amelyet kezelnek.

Egyéves előkészítő munkát követően tavaly év végén tesztjelleggel, idén év elejétől pedig élesben is elindult a rendszer, amelynek segítségével a horgászok rengeteg információt megkaphatnak egy adott horgászvízzel kapcsolatban. A térkép IDE kattintva érhető el.

Borzalmasan összetett vízrendszer van Győr-Moson-Sopron megyében. Ez 70 víztérkód alatt 700 különböző vízfolyást, holtágat vagy tavat jelent. Gondoljunk csak a Szigetközi-ágrendszerre, amely száz körüli ágat, holtágat vagy elzárt tavat foglal magában, de egy a víztérkódja. Akik otthon vannak az ágrendszert illetően, azoknak sem egyértelmű, hogy hol lehet és hol nem lehet horgászni

– indokolta Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsanna a Pecaverzumnak, miért is hozták létre az interaktív, Google Maps-alapú térképet, amelyet folyamatosan fejlesztenek.

Ilyen például a víztérkód, a kezelő neve, a halgazdálkodási hasznosító, de elérhető a horgászrend, illetve a jegyvásárlás funkció is. A térkép segítségével útvonalat is tervezhetünk, és megjeleníthetjük a fokozottan védett természetvédelmi területeket, vagy azokat a helyeket, ahol tilos a horgászat, ilyenek lehetnek a kíméleti területek (vermelő, szaporodó helyek), a hallépcsők, de a sólyázási helyek és a fenékküszöbök is fel vannak tüntetve.

- írják.

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség is működtet hasonló térképet, a Duna-ág információs térképe ITT érhető el.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

interaktív

térkép

szigetköz

horgászok