A legkisebbeket is bevonták a méhek megmentésébe: Rúzsa Magdi is ott volt a zsűriben

A várakozásokat jóval meghaladó mértékben vettek részt hat ország óvodái a Tehetsz méh többet! program decemberben meghirdetett méhes rajzpályázatán, amelyben a 3–7 évesek saját eszközeikkel mutathatták meg, milyen fontosak életünkben a beporzók. Nemcsak a gyerekek, hanem velük összefogva óvodapedagógusok, nevelők, intézményvezetők és szülők is komolyan vették a pályázatot, minden hetedik magyarországi óvodából küldtek egyénileg vagy csoportosan készített rajzokat, valamint öt szomszédos ország negyven településéről is. A Magyar Természettudományi Múzeumban áprilisban megnyíló, a beporzók munkájáról szóló kiállításon a tervekkel ellentétben nemcsak a nyertes, hanem valamennyi rajzot bemutatják. A fődíj tíz mázsa magyar termelői méz, amely tíz óvoda éves mézfogyasztását biztosítja, emellett tíz különdíjat is kiosztottak.
Kihirdették a Tehetsz méh többet! program országos rajzpályázatának eredményét. A december végén meghirdetett felhívásra a várakozásokat jóval felülmúlva, 6 országból 6289 pályázat érkezett 468 település 707 óvodájából, elsősorban kistelepülésekről, de városokból és Budapestről is. Minden magyarországi megyéből küldtek be rajzokat, valamint 40 határon túli – horvátországi, szerbiai, szlovákiai, romániai, ukrajnai – településről - írták a sajtóközleményben.
A tíz fődíjas és a tíz különdíjas rajz készítői között is van községi és városi óvodába járó kisgyermek, az ország legkülönbözőbb pontjairól, tizenkét megyéből és a határon túlról is, Dunaszerdahelyről és Ógyalláról.
A képeket biológus, méhész, művész, valamint a Tehetsz méh többet! program elkötelezett alapítói, támogatói és a kampány nagykövete, Rúzsa Magdi értékelték. A tíz fődíjas rajzot készítő gyermek óvodája a teljes évi mézszükségletét, száz-száz kilogramm magyar termelői mézet nyert. A tíz különdíjas képet készítő óvodás csoportja egy-egy méhcsaládot fogadhat örökbe, valamint ötszáz-ötszáz méhes foglalkoztató füzetet is kap. Ezen felül bárki szavazhat tíz alkotásról a Tehetsz méh többet! program Facebook-oldalán április 1–10 között, az első öt egy-egy kreatív edukációs méhkaptárt nyer. Mindezeken túl a kampányt támogató cégek, intézmények is felajánlottak nyereményeket, amelyeket április 11-étől hoznak nyilvánosságra a közösségi oldalon.
A vártnál jóval nagyobb részvétel, a határon túli intézmények aktivitása, valamint a gyermekeket támogató szülői és nevelői összefogás a pályázat kiíróit is meglepte, ezért a korábbi tervekkel ellentétben nemcsak a győztes alkotásokat, hanem mind a 6289 rajzot bemutatják a Magyar Természettudományi Múzeumban decemberig, havi váltásban, a beporzók munkáját áttekintő kiállításhoz vezető folyosón.
Az országos rajzpályázatot decemberben hirdette meg a Tehetsz méh többet! program.
A beporzók szerepének tudatosítása mellett az is cél volt, hogy a mézre mint fontos tápanyagra ráirányítsák a figyelmet. A pályázat fődíja, az összesen tíz mázsa méz is erre szolgál. A tízezer fő alatti magyarországi kistelepüléseken működő óvodákat közvetlenül is megkeresték a pályázati felhívással. Emellett ingyen eljuttattak nekik összesen tízezer mesekönyvet és százezer színező foglalkoztatófüzetet. A 2406 intézmény Várszegi Adél Zümmögés erdőn-mezőn – Bolyhos és Szofi kalandjai mesekönyvét és a hozzá tartozó, Zümmögés erdőn-mezőn – játékos fejtörők ovisoknak foglalkoztatófüzeteket kapta meg.
A minden várakozásunkat felülmúló érdeklődés azt jelzi, hogy a gyerekek már óvodás korban is fogékonyak a fenntarthatóság témájára, és saját eszközeikkel tenni szeretnének a természet védelméért. Nekünk, felnőtteknek az a feladatunk, hogy tanítsuk őket, és élhető környezetet hagyjunk rájuk
– mondja Rúzsa Magdi énekes, a kampány nagykövete.
A Tehetsz méh többet! program és a kampány szervezői tavasszal személyesen viszik el a díjakat valamennyi óvodádba.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)