Eddig hónapokat vártak időpontra: most megszűnt a gyermekkardiológia Sopronban

HelloVidék   
  Megosztom
Eddig hónapokat vártak időpontra: most megszűnt a gyermekkardiológia Sopronban

Megszűnt a gyermekkardiológiai rendelés augusztus 27-én Sopronban. Így azok a családok, akik eddig hónapokat vártak egy vizsgálatra, most Győrben kell újabb időpontot kérniük.

Ahogy arról a Telex beszámolt, egy soproni család a három éves gyermeküknek tavasz óta próbált időpontot kérni a helyi gyermekkardiológia szakrendelésre. Azóta szeptember végére sikerült időpontot kapniuk, viszont augusztus 31-én kaptak egy levelet.

A levélben arról írtak, hogy augusztus 27-től megszűnik Sopronban a gyermekkardiológiai rendelés, ezért minél hamarabb kérjenek újabb időpontot a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházba. Müller Cecília országos tiszti főorvos ugyanis a Soprontól 96 kilométerre lévő megyei kórházat jelölte ki területileg illetékes ellátónak.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a Telex kérdésére azt írta:

a sürgős esetek 1-2 nap, az enyhébbek vagy a kontrollvizsgálatok néhány hónap előjegyzési idővel érhetők el, és kérhető utazási költségtérítés.

A portál olvasója szerint a helybéli szülők között nagy a felháborodás, hiszen a városban már így is nehéz volt időpontot kérni a vizsgálatokra. Mint említette, egyes helyeken 2022-re elfogyott minden lehetőség, de ha mégis lenne hely, méltánytalannak találják a hosszú utazást.

A lap megkereste az Országos Kórházi Főigazgatóságot is (Okfő), akik azt közölték:

A Soproni Gyógyközpontban eddig heti 8 órában volt gyermekkardiológiai szakrendelés, amit egy megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvos tartott közreműködői jogviszonyban. A rendelés azért szűnt meg, mert az orvos a továbbiakban nem kívánja ellátni ezt a feladatot.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

gyermekkardiológia

kardiológia

kardiológiai osztály

rendelés

győr

vizsgálat

időpont foglalás