Ez lehet az elit új bakancslistás helye: ennyivel számolhat az, aki ezen a top túrán tekerne

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Ez lehet az elit új bakancslistás helye: ennyivel számolhat az, aki ezen a top túrán tekerne

Lenyomtunk az 1250 kilométernyi útvonal egyik leginkább dimbes-dombos szakaszát Lendva és Letenye közötti, csak azért, hogy saját bőrünkön is megtapasztalhassuk, milyen ez a merőben új, Európában már létező, nálunk csak éledező top kerékpár-turizmus. Leteszteltük hát az Amazon of Europe Bike Trail kerékpáros túraútvonal Zala megyei szakaszát!

Két-három nap nem a világ, hidegfronttal és esővel fenyegető őszi hétvégén a HelloVidék is keresztül-kasul tekerte az Európa „Amazonas” Kerékpáros Túraútvonal Zala megyei szakaszát. Lenyomtuk az 1250 kilométernyi útvonal egyik leginkább dimbes-dombos szakaszát Lendva és Letenye közötti, csak azért, hogy saját bőrünkön is megtapasztalhassuk, milyen ez a merőben új, Európában már létező, nálunk csak éledező top kerékpár-turizmus. Aminek fő kuriózuma, hogy előre megszervezett útvonalakkal vár, a szállások, éttermek csomagban együtt foglalhatóak akár otthon a fotelből. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kiválasszuk azokat a szakaszokat, amiket végigtekernénk.

A terület nem más, mint a világ első öt országra kiterjedő UNESCO Bioszféra Rezervátuma, melynek területi kiterjedése közel 1 millió hektár. De ne szaladjunk ennyire előre! Elég legyen itt az elején annyi, hogy a Mura-Dráva-Duna mentén, páratlan természeti környezetben, keresztül-kasul 5 ország ((Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Magyarország és Szerbia) területén halad át. A kiindulópontja Mureck (Graz közelében), a végpontja pedig Mohácsnál van.

Már nem csak a fapados kerékpár-turizmus hódít

A Covid óta fellendült a kerékpáros turizmus Magyarországon – ez tény. Az évek óta tartó fejlesztéseknek köszönhetően ma már szinte minden megyében találunk olyan bicikliutat, amit a családdal együtt felfedezhetünk. Sokan kedvelik a tóparti tekeréseket, nem véletlenül népszerű a Balaton, a Velencei-tó vagy épp a Tisza-tó körbekerékpározása. Magyarországon még tartja magát azonban az a nézet, hogy a kerékpározás az olcsó turizmust jelenti. Azonban ez már egyre inkább nincs így. Nemcsak a felszerelések árai lőttek ki – hanem a biciklis útvonalak köré épült infrastruktúrák színvonala is nagyot változott. Azonban ilyenről, mint az „Európa Amazonasa” Kerékpáros Túraútvonal – Magyarországon még nem hallottunk.

Tervben van, hogy további foglalható kulturális és egyéb természetközeli programokkal (pl. vízitúra) is kibővítik a rendszert a jövőben.

Honnan jött az ötlet, hogy a világ végén, vagyis a határ szélén, top kerékpáros útvonalat hozzanak létre?

A kerékpártúra útvonal kialakítása több éven át tartott – holott ténylegesen egyetlen új út sem épült, viszont a meglévő utakat, szolgáltatásokat összefüggő útvonallá rendezni is időbe tellett. A kezdetekről, és magáról a kerékpáros projektről Polgár Tibort, a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. stratégiai igazgatóját kérdeztük. Ez a szombathelyi székhelyű nonprofit cég volt ugyanis az, melynek munkatársai egyrészt jelentős szerepet játszottak az útvonalkijelölés módszertanának kidolgozásában a teljes útvonal vonatkozásában, másrészt pedig koordinálták a Zala megyei útvonalkijelölést és kitáblázást, valamint a helyi szolgáltatok bevonását.

Ahogy Polgár Tibor elmesélte, az Európa „Amazonasa” Kerékpáros Túraútvonal egy természetvédelmi kezdeményezésből nőtte ki magát. Léteznek ugyanis a világ számos pontján olyan térségek, amelyek nem kizárólag védett területekből állnak, de természetvédelmi szempontból értékes területeknek minősülnek. Ezeket bioszféra rezervátumoknak hívják. Pár éve a Mura-Dráva-Duna közös vízgyűjtőjén indult meg az a kezdeményezés, hogy ezt a páratlan, folyami szigetekkel és holtágakkal tarkított természeti környezetet is bioszféra rezervátummá nyilvánítsák. Az Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon, Magyarországon és Szerbián átfolyó Dráva, a Mura alsó szakasza, valamint a Dráva torkolat feletti Duna szakasz Európa ökológiailag egyik legegységesebb összefüggő folyórendszere. Az öt országot érintő terület különlegessége még az, hogy a határok melletti periférikus helyzet miatt szinte érintetlenül megőrzött. Ahogy Polgár Tibor fogalmazott, már önmagában is egyedülálló kezdeményezés volt ez, hiszen a világon nincs még arra példa, hogy öt ország közösen, együtt jelöljön ki egy közös bioszféra rezervátumot. A kezdeményezés a WWF-től indult.

A tavaly ősszel létrehozott határokon átnyúló, ötoldalú UNESCO bioszféra-rezervátum pedig egyesíti a Mura-Dráva-Duna régió több mint 13 védett területét és fenntartható módon, közösen kezeli a folyami ökoszisztémát, valamint ösztönzi a régió gazdasági fejlődését

- tudtuk meg.

A következő kérdés az volt, miként is lehetne fenntartható módon a Mura-Dráva-Duna UNESCO Bioszféra Rezervátum területén gazdaságfejlesztést csinálni. Mert, fogalmazott Polgár Tibor, országhatároktól függetlenül elöregedéssel, elvándorlással sújtottak ezek a perifériás területek. Fenntartható turizmusra épülő, gazdaságfejlesztő projektben gondolkodva jött aztán a kerékpáros turizmus ötlete, hiszen ez viszonylag kevés környezeti terheléssel jár, segíti a helyi gazdaságot, és növelheti az elnéptelenedő falvak megtartó erejét. Így jött létre ez a Közép-Európában is egyedülálló top kerékpáros turisztikai termék: az Amazon of Europe Bike Trail kerékpáros túraútvonal.

A top kerékpáros útvonal létrehozását is több éves egyeztetés előzte meg. Öt országban kellett megtalálni hozzá a megfelelő partnereket, nem volt elég egy minisztérium vagy egy nemzeti park bevonása, hanem össze kellett szervezni azokat a szolgáltatókat, hoteleket, éttermeket is, akik bevonhatók lehetnének.A projekt végül EU-s támogatásból valósult meg, a programba a WWF is bekapcsolódott, Magyarországon stratégiai partnereket is találtak, többek között Zala megyét és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központot, projektpartnerként pedig a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parkot.

Matthew Nelson/Amazon of Europe/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.
Matthew Nelson/Amazon of Europe/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.

Nem volt egyszerű kijelölni már az útvonalat sem

Az Amazon of Europe kerékpáros túraútvonal már meglévő utakra épül, ahogy korábban már említettük, egyetlen tényleges újonnan megépített útszakasza sincs. a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. volt a felelőse annak, hogy olyan útvonal legyen kijelölve, ahol biztonságosan és kényelmesen lehet közlekedni A pontól B-be. A szervezők bejárták a határmenti szakasz útjait, és úgy alakították ki a kerékpáros útvonalat, hogy az a nemzetközi standardoknak is megfeleljen. Leállókat, biciklis megállókat építettek, egységes jelölést vezettek be, kitáblázták az útvonalat, majd online és nyomtatott térképeket készítettek, hozzá szolgáltatásokat szerveztek, egységes foglalási rendszert készítettek.

Az Amazon of Europe kerékpáros túraútvonal összesen több mint 1.250 km, van külön északi és déli útvonala, amely sok ponton keresztül-kasul keresztezi a határokat. Az északi és a déli oldal több ponton is átjárható.

Az öt érintett ország: Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Magyarország és Szerbia. Kiindulópontja Mureck, Ausztria (Graz közelében), a végpontja pedig Mohács.

Minden napi szakasz végén van egy kijelölt napi pihenő pont is, ahol a szerződő partnerként szereplő szállások közül lehet foglalni. A szálláshelyek jellemzően reggelivel és vacsorával is várnak. Magyarországon, a hazai szakaszon 6-7 napot lehet biciklizni, Lendva/Lenti környékétől egészen Mohácsig, úgyhogy közben Lentiben fürödhetünk vagy a Murán vízitúrázhatunk, Villányban egy napra megállhatunk, letehetjük a biciklit és élvezhetjük a helyi borokat. De a szervezők mindenkinek azt ajánlják, ne csak a hazai útvonalakat járják be. Szépségeket találni a határ és a folyók másik oldalán is: a kerékpáros útvonal átmegy többek között Varasdon, Eszéken, Lendván is.

A foglalási központon keresztül, online lefoglalt útvonalak esetében van szállás-reggeli- vacsora, csomagszervíz, és ha igényeljük, visszatranszfert is kérhetünk. Ha defektet kapunk, vagy leszakad az eső, van egy szám, amit napi 12 órában lehet hívni. Maga a biciklis útvonal arra épül, hogy mindenki viszi a saját bringáját – de egyes szálláshelyek kerékpárkölcsönzéssel is foglalkoznak.

Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe Bike Trail/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.
Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe Bike Trail/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.

Mennyivel számoljon, aki egy ilyen top kerékpáros túrára készül?

Nyilván szinte minimális költségből is kihozható egy-egy ilyen kerékpáros nap. Az útvonal és a térkép mindenki számára elérhető és ingyen letölthető. Magunk is megszervezhetjük a saját utazásunkat. Ha viszont a nyugaton már divatos top-szolgáltatásokat is igénybe vesszük, akkor azért szélesebbre kell nyitni a pénztárcánkat. Az sem mindegy, hogy milyen szálláshelyet foglalunk magunknak, mert nem egy településen több, különböző árkategóriájú választási lehetőség is van.

Az útvonal foglalási rendszere idén indult el, még csak most érkeznek be az első foglalások. A szervezők mesélték, hogy egy osztrák házaspár az első, aki betervezte, hogy az egészet végigbiciklizi. Ez körülbelül 27 napot vesz igénybe, amelynek a booking center foglalásai alapján 6000 euró lesz az ára. Ez a legfelsőbb határ. Összességében- számolunk mi is utána - ha minden szolgáltatást igénybe veszünk (szállás, étkezés, transzfer) szakaszonként körülbelül 120-150 euróra jön ki a fejenkénti ár.

Nyitott a rendszer úgy is – mesélték a szervezők – hogy a kerékpárosútvonal közelében bármilyen szolgáltató (étterem, szálláshely, vagy transzfer szolgáltatást biztosítani tudó szolgáltató) csatlakozhat, egyedüli kitétel, hogy valamilyen kerékpárosbarát szolgáltató legyen.

Közben ún. csodapontokat is beépítettek

Az útvonal és a térség fejlesztése a projekt befejeződése után sem áll le, a 2021. januárjától idén novemberig tartó folytatásprojekt keretében a már kialakított útvonal mentén egyéb turisztikai látványosságokat is igyekszik becsempészni, és online foglalhatóvá tenni. A cél: idecsalogatni turistákat, a kerékpározáson túl is újabb élményeket adni. 15 ún.„csodapont” között, amit eddig kijelöltek, a horvát részen szerepel például aranymosás a Murán, a magyar részen bekerült a programba a murakeresztúri fazekasság. Mohács kuriózumaként a busójáráson kívül egy emberi erővel hajtott malom is látogatható lesz. A lista azonban még nem teljes, Lovásziban például a Vasfüggönymúzeum mellett hamarosan látogatható lesz egy légópince is. A dél-zalai település bunkerének nem mindennapi históriája van, ami az 50-es évek hidegháborús hisztériájában épült, amikorra szovjet iránytól eltérő utat járó szocialista Jugoszláviát ellenséggé kiáltották ki.

Pár napra mi is beletekertünk a magyarországi szakaszba

Az Amazon of Europe kerékpáros túraútvonal északi ága Mureck-ből (AT) indul, és a Mura folyó kanyarulatait és holtágait követve vezeti a kirándulót Bad Radkersburg középkori városán át Szlovénia felé. A muramenti városok, Muraszombat (Murska Sobota) és Lendva (Lendava) között halad tovább Magyarország felé, melegvízű források mentén és szőlőskertek árnyékában. Lentin, és az a jelentős kőolajipari múlttal rendelkező bázakerettyei térségen át a Zalai-dombságot elhagyva síkvidéki területekenfolytatódik az út a bájos Gyékényesi-tóig, majd tovább a nagymúltú termálfürdőjéről ismert Nagyatádig, onnan pedig Barcsig. A Dráva-folyó mentén Drávatamásin, majd Szaporcán keresztül jut el a villányi és siklósi szőlőtermő területekre, ahonnan Eszék felé kanyarog tovább. Az útvonal átszeli a Kopácsi-rét Natúrparkot, mely egy állat- és növényfajokban különösen gazdag egyedi vizes élőhely a Dráva és a Duna összefolyásának közelében, majd a bédai védett területen keresztül éri el a végső úticélt, Mohácsot.

Mi a Zala megyei szakasz első részét, az egész 1250 kilométernyi út leginkább dombvidéki részét jártuk be: Lentitől Letenyéig. Az alig 40 fős Gosztoláról átkerekeztünk egy csodaszép erdőn át Lendvára, ott a borvidéket megcsodálva felkerekeztünk a lendvai Vinarium kilátóig. Másnap a bivalyrezervátumáról és vízimalmáról nevezetes kis falucska, Szécsisziget következett, majd Tormaföldén át tekertünk tovább Letenye felé. A bicikliút itt-ott elég meredek, erdei és göcsörtös (innen a Göcsej név is, amely tájegység nincs is olyan messze), a falvak úthálózatára is ráférne egy kis infrastruktúra-fejlesztés, de maga a kerékpártúra-útvonal jól nyomon követhető. Dél-Zala meseszép dombjai és összefüggő erdőségei tényleg rabul ejtenek. Látunk sok mindent, Letenye szélén szegénysort, lepusztult vakolatlan házakkal, a Tormafölde és Kiscsehi között fekvő ősbükkös szélén pöpec víkendházakat. Van, ahol a faluban dohánybolt sincs, másutt, az olajipar egyik felemelt vidékén, Bázakerettyén országosan is jegyzett top éttermet találunk. A világvégi kis falunak gondolt Gosztolán helyi ízeket felvonultató konyhát, isteni vargányakrém-levessel, a szállodában szuper wellness-szauna világot.

Nemcsak biciklizni, vízitúrázni is lehet ám!

„Big river journey” néven egy harmadik projektelem is társul a kerékpáros útvonalhoz. A Mura-Dráva-Duna közelsége adja magát, így a folyókra is próbálnak túrákat szervezni. Mivel határfolyókról van szó, külön szabályozás vonatkozik ezekre a vízitúrákra, szervezett formában nem is olyan egyszerű itt hajózni. A magyar oldal nem egy szakaszán vaskerítések és határzár van- ahol kikötni sem egyszerű.

Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe Bike Trail/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.
Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe Bike Trail/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.

Mi Muraszemegyétől Molnáriig csorogtunk le, a Dráva leghosszabb mellékfolyóján, ami 5 óra evezést jelentett. Nekünk is le kell adni indulás előtt az útlevelünket, ugyanis ez az 50 km-es szakaszon legalább 20-szor lépjük át a határt. A Zala megye délnyugati szegélyén kanyargó Mura folyó a Kerka torkolatától a Drávába ömléséig alkot határzónát Magyarország és Horvátország között. Az országhatár és a Zalai-dombvidék markáns délnyugati pereme között elhelyezkedő terület a Mura mente. A gyors sodrású és szeszélyes Mura időszakos árvizei, zátonyokat, új partszakaszokat, szigeteket, holtágakat épít – szinte minden évben másképp néz ki a folyó. Az így kialakult értékes élőhelyek viszonylag természetes állapotban maradtak meg, mivel a határsáv közel ötven éven át katonailag elzárt terület volt. A horvát oldalon lazábbak, ott a vízitúránk során látunk horgászokat is, itt-ott építettek a partra kajibákat, stégeket. A magyar oldalon ilyet nem látni, csak ártéri erdőket, köves és homokos partoldalakat, míg a szem ellát.

Fotó: Matthew Nelson/Amazon of Europe Bike Trail/Nyugat-Pannon Nonprofit Kft.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kerékpár

kerékpár-túra

zala megye