Több ezren fordultak orvoshoz ezekkel a tünetekkel: ebben a megyében a legdurvább a helyzet

MTI   
  Megosztom
Több ezren fordultak orvoshoz ezekkel a tünetekkel: ebben a megyében a legdurvább a helyzet

A múlt héten 38 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében.

Azt írták: az év ötödik hetében 244 ezer ember fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 38 ezernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. Utóbbiak közül a betegek 44,3 százaléka gyerek, 28,6 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 18,7 százaléka, 8,4 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

A legtöbb beteg

  • Békés,
  • Hajdú-Bihar
  • és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt,

a legkevesebb

  • Vas,
  • Zala
  • és Bács-Kiskun vármegyében.

Közölték azt is, hogy az 5. héten 242 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A beküldött 147 légúti mintából 46-ban az influenza valamelyik típusát, 21 esetben koronavírust, tizenhét beteg mintájából a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról négy helyről érkezett jelentés; Fejér vármegyében két szociális intézményt, Somogy vármegyében egy bölcsődét, Tolna vármegyében pedig egy óvodát érintett tömeges megbetegedés.

Kórházba a múlt héten 249 ember került súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 52-en intenzív ellátásra szorultak. A kórházi ápolást igénylő 249 beteg 47,8 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 25,7 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 59-nél az RSV, 31-nél koronavírus és 24-nél influenzavírus állt a megbetegedések hátterében. Az RSV-pozitív betegek 79,7 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a Covid-19 fertőzöttek 74,2 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt

- áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

influenza

influenza szezon

betegség

megbetegedés

megbetegedések