Kész horror, milyen alattomos élősködő lakhat a mosógépben: akár halált is okozhat
Amíg el nem romlott a minap a mosógépünk, fogalmunk sem volt róla, milyen veszélyeket rejthet, ha időként nem mossuk át magát a gépet is szakszerűen. A tartályban alattomosan megtelepedő fekete penész ugyanis óriási veszélyeket rejthet! A kisgépszerelők tanácsai következnek, első kézből!
Jó pár éves, sokat használt mosógépünk van, épp lejárt garanciával – rettegtünk is, hátha máris ki kell dobni! Az első jó tanács - amit a vidéki szerelőtől a javításkor hallottunk: ha elromlik a mosógép, már csak környezetvédelmi okokból sem érdemes egyből a cserén gondolkodni, próbáljunk meg egy kisgépszerelőt keresni, hátha pár tízezer forintból még megmenthető. Bár, ha épp a digitális kijelzője romlott el, ami elég gyakori az újabb mosógépeknél, azt már csak egyben lehet cserélni, és minimum 60 ezer forintunk bánhatja, de egy próbát megér. Ami viszont ennél is fontosabb, amíg működik, addig is érdemes rendszeresen átmosni, hogy minél tovább használhassuk!
A mosógépet is havonta érdemes alaposan kitisztítani
Nem mindenki tudja, hogy a mosógépnek nem csak az öblítő- és mosószertartályát kell időnként kitisztítani, hanem azt a részt is, ami mögötte van! Fogkefével – penészölő tisztítószerrel érdemes alaposan átsúrolni, mert a tartály mögött és fölött, hátul, láthatatlanul is könnyen megülhet és elszaporodhat benne a fekete penész.
A mosógépszerelő ezért első körben azt tanácsolta: vegyük ki az öblítőtartályt, aztán világítsunk be egy mobillal, akkor meglátjuk, ténylegesen mekkora a baj!
Ezt a nedves környezetet ugyanis nagyon imádják a penészgombák, és sajnos a mosás során a ruhák közé is bekerülnek majd.
De mi is az a fekete penész, hogyan védekezzünk ellene?
A fekete penész a mosógépben egy gyakori és kellemetlen probléma, amelyet a nedves és meleg környezet okoz. Nemcsak rossz szagot ad a ruháknak, hanem egészségkárosító is lehet. A penész jelenléte ugyanis kifejezetten egészségromboló: allergiákra hajlamosít, irritálja a nyálkahártyát, orrfolyást és tüsszögést okozhat. Legyengült immunrendszer esetén betegségeket is kiválthat, vagy épp rosszabbíthatja a már meglévőket. Különösen a légzőszervi betegségekben, például asztmában szenvedőknek veszélyes a jelenléte, de súlyos tüdőbetegségeket is előidézhet. Mérgező toxinja a legsúlyosabb esetben akár halált is okozhat.
A penész elleni küzdelemhez rendszeresen tisztítani kell a mosógépet, különösen a gumitömítést, a mosószer- és öblítőtartályt, a szűrőket és a lefolyócsövet.
A tisztításhoz használhatunk természetes vagy vegyi anyagokat, például ecetet, citromsavat, fehérítőt, trisót vagy teafaolajat.
- A tartály letakarításához a legegyszerűbb, ha teljes egészében kiszeded a tartályt, majd hipós víz és zuhany segítségével letakarítod az egészet. Érdemes egyébként minden használat után szárazra törölni egy papírtörlővel, így ritkábban lesz szükség a teljes takarításra. Általában ez az alkatrész könnyen eltávolítható a mosógépből. Ha nehézségekbe ütközöl, olvasd el a gép kézikönyvét.
- A tisztítás után fontos, hogy alaposan szárítsuk meg a mosógépet, és hagyjuk nyitva az ajtaját és a tálcát.
A penész megelőzéséhez – hívta fel rá a figyelmet a mosógépszerelő - érdemes alacsony hőmérsékleten mosni, kevesebb mosószert és öblítőt használni, és gyakran elindítani egy üres mosást magas hőmérsékleten.
Mire kell még odafigyelni a mosógép tisztításakor?
Végezetül pontokba szedtük a lényeget:
- Alapos tisztítás: Üres mosógépbe tegyünk egy keveset fehér ecetet vagy klórtartalmú tisztítószert, majd futtassunk egy forró vizes mosási ciklust. Ez segít eltávolítani a penészgomba spóráit és egyéb szennyeződéseket.
- Gumi tömítés tisztítása: A mosógép ajtajának gumitömítését rendszeresen tisztítsuk meg, mivel itt gyakran gyűlhetnek össze penészgomba spórái és egyéb szennyeződések. Használjunk ecsetet vagy szivacsot és meleg szappanos vizet a tisztításhoz.
- Szellőztetés: Fontos, hogy a mosógép ajtaját és adagolófiókját minden mosás után szellőztessük ki, hogy elkerüljük a nedvesség felhalmozódását és a penészgomba kialakulását.
- Rendszeres takarítás: Tisztítsuk meg rendszeresen a mosógép adagolófiókját, szűrőjét és a mosógép belsejét. Az elakadt szennyeződések hozzájárulhatnak a penészgomba kialakulásához.
- Nedvességelnyelők használata: Helyezzünk nedvességelnyelőket a mosógép közelébe, hogy segítsünk a nedvesség csökkentésében a környezetben.
- Szellőzés javítása: Ha lehetséges, próbáljunk meg javítani a mosógép körüli szellőzést, hogy segítsünk a nedvesség és pára eltávolításában.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)