Ez a 15 legjobb újbor 2018-ban Magyarországon - itt a lista!

A közel négyszáz bort felvonultató, XV. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál versenyén Magyarország mellett a Kárpát-medencei pincészetek „friss” borai szerepelnek.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 24-én, a Vajdahunyad várban kerül sor, azonban a legjobb tizenöt bor neve és termelője – akik használhatják a „Magyarország 2018. év legjobb újbora” címet –, már ma nyilvánosságra került. Az első három helyezett a Szentpéteri Borpince Kft. Olaszrizling Válogatása a Kunsági borvidékről, a Varga Pincészet Kft. Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc-ja az Egri borvidékről és Prantner Ferenc Szekszárdi Rozéja lett.
„Az újbor – új bor – maga a várakozás! Talán nem tűnik blaszfémiának, ha születését nagyrészt az Advent időszakára tesszük…” – kezdte Dr. Kállay Miklós emeritus professzor, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke az újborok versenyével kapcsolatos gondolatait.
„Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a borszerető, és értő közönség várja az első újborok, és egyáltalán az újborok megjelenését, hiszen ezekben érezheti meg azt a csodát, amit a szőlő produkál az erjedés, vagyis a megtisztulás során!”
A borversenyen hagyományosan és stílszerűen a fiatal borok elbírálásában csak ifjú borászok vesznek részt.
A 15 legjobb újbor, sorrendben:
- Szentpéteri Borpince Kft.: Olaszrizling Válogatás
- Varga Pincészet Kft.: Aranymetszés Friss Sauvignon Blanc
- Prantner Ferenc: Szekszárdi Rose
- Eredet Pince: Kunsági Kékfrankos Rose
- Lajvér Borház Kft.: Szekszárdi Rose Cuvée
- Várszegi Pincészet: Irsai Olivér-Sárga Muskotály
- Günzer Tamás Pincészete: Rose
- Takler Borbirtok: Szekszárdi Pinot Noir Rose
- Eifert Borház: Generosa
- Gedeon Birtok: Generosa
- Szőllősi Pincészet Kft.: Tramini
- Anonym Pince – Szövényi Áron: Ötlet – Pinot Noir Rose
- Agárdi Csobor Pincészet: Agárdi Chardonnay
- Kányavári Borbirtok: Sauvignon Blanc
- Günzer Zoltán: Portugieser
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)