Ezt ették honfoglaló őseink: filléres ételek és luxusfogások a lecsó és a paprikás előtti időkből

Tóth Viktória   
  Megosztom
Ezt ették honfoglaló őseink: filléres ételek és luxusfogások a lecsó és a paprikás előtti időkből

Ezen a hétvégén lesz augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe: ilyenkor legtöbben automatikusan a tűzijátékra asszociálunk, ám ez az esemény jóval túlmutat a magyarságtudat és a magyar állam ünnepén. Milyen történelmi eseményeknek voltak tanúi az őseink egy teljes évezreddel ezelőtt, mit érdemes tudnunk a honfoglalásról és az államalapításról? A történelmi kitekintés mellett azt is eláruljuk, milyen pogány és keresztény népszokások jellemezték a korabeli magyarok életét, mivel töltötték dolgos napjaikat – és ami a Gasztromesék szempontjából a legfontosabb -, milyen ételek kerültek az asztalra ezer évvel ezelőtt?

Sokan nem tudják, hogy a hagyományos magyar gasztronómia (lecsós alap, paprikás kolbász, töltött káposzta, krumpli stb.) csak a 16-17. század során alakult ki, az ezt megelőző évszázadok, sőt, évezredek során a magyarság egészen máshogy étkezett. Cikkünkben eláruljuk, milyen húsok, zöldségek, gabonafélék szolgáltak az ezeréves magyar konyha alapélelmiszereiként: milyen vadakat ejtettek el, hogyan tartósították az élelmiszereket, milyen ételek számítottak igazi luxusfogásoknak, amiket még maga Szent István király is nagyra értékelhetett? Kipróbált receptünk is királyokhoz méltó csemege lesz, korabeli alapanyagokból: mutatjuk, hogyan készül a vaddisznócomb a régi magyarok praktikái szerint. Készítsük el hozzá a lenti egyszerű lepénykenyeret is, hiszen rengeteg szaftja van a húsnak!

Mit ünneplünk augusztus 20-án?

Augusztus 20-a egyrészt Magyarország hivatalos állami ünnepe és nemzeti ünnepe, melyet az államalapítás és Szent István király emlékére hoztak létre, továbbá ekkor van az új kenyér ünnepe, ugyanis ilyenkor zárul le hivatalosan az aratási időszak, amit kenyéravatással ünneplünk (az idén learatott friss búzából sütnek kenyeret, ezt gyakran nemzeti színű szalaggal kötik át) – ezért nevezzük augusztust az új kenyér havának is.

Az ünnep történelmi háttere összetett: annak idején István király augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját tette ünneppé (ekkor tartott törvénynapot Fehérváron), országunkat Szűz Máriának ajánlva (egyébként a király maga is ezen a napon halt meg, 1038-ban). 15-ről 20-ra az ünnepet Szent László király tette át, ugyanis 1083-ban ekkor avatták Istvánt szentté, VII. Gergely pápa hozzájárulásával. A legendák szerint ezen a napon, mikor szentté emelték a királyt, testét épségben találták a koporsóban.

Az ünnepély megrendezéséről már az 1222-es Aranybulla is rendelkezett, Nagy Lajos király uralkodásától egyházi ünnepként tartották számon. Istvánt az egyetemes egyház nevében egyébként csak 1686-ban avatták szentté, XI. Ince pápa jóvoltából, ugyanis ebben az évben űzték ki a török megszállókat Budáról, ami egész Európában az egyik legjelentősebb eseménye volt. A dátum többször változott, 1771-ben pedig XIV. Kelemen pápa kitörölte a Szent István napot az egyházi ünnepek sorából – ekkor tette hivatalos állami ünneppé Mária Terézia – így került az ünnep véglegesen augusztus 20-ra.

A királynő Dubrovnikból (akkori nevén Raguza) Budára hozatta Szent István ereklyéül eltett jobb kezét, a Szent Jobbot, amit minden évben körmenetben hordoztak végig ezen a napon, díszes ereklyetartója 1862-ben készült hozzá. Ma az ereklyét a budapesti Szent István-bazilikában őrzik, ám ez nem volt mindig így: a második világháború veszélyei előtt a Szent Koronával együtt nyugatra menekítették.

Az állami ünnep és az Istvánkultusz megtartása később sem volt zökkenőmentes: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után nem ünnepelhettük a független magyar állam jelképét egészen 1860-ig, végül a kiegyezés során (1867) állították vissza az ünnepet. Ebben az időben tették hivatalos munkaszüneti nappá is: először Ferenc József adott munkaszünetet az ipari munkásoknak (1891).

Az első világháború után az Istvánkultusz összekapcsolódott a Trianoni békeszerződés előtti Nagy Magyarországról való megemlékezéssel, egészen 1947-ig, ugyanis a kommunisták újra korlátozták az ünneplést. A munkaszüneti napot megtartották, de a körmenetet leállították és igyekeztek más tartalommal megtölteni az eseményt – ekkor terjedt el az új kenyér ünnepe, illetve 20-ra tették a szovjet mintájú „alkotmány napját” is, végül 1950-ben az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság ünnepévé nyilvánította. A régi tradíciók az 1990-es szabad választások után felelevenedtek, a hagyományokat a mai napig őrizzük, munkaszünettel és tűzijátékkal tisztelegve István király ünnepe előtt.

Budapesti tűzijáték augusztus 20-án
Budapesti tűzijáték augusztus 20-án

A honfoglalástól az államalapításig

A magyarság egyik legizgalmasabb, legdicsőségesebb időszaka volt a 895-896 tájékán végbemenő honfoglalás. A korabeli népvándorlás – nem csak magyarok, hanem hunok, avarok stb. – jellemzően keletről nyugatra történt, aminek a kontójára számos tényezőt írhatunk: változott az éghajlat, megfogyatkoztak a legelők, ám a sikeres állattenyésztésnek köszönhetően valószínűsíthetően növekedésnek indult az ősmagyar népesség, mindez új területek keresésére ösztönözhette őket.

A honfoglalás pontos körülményeit nem ismerjük, becslések szerint a megszálló magyarok népessége 200-500.000 fő közé tehető, ebből 40-70.000 fő lehetett a képzett haderő. A törzsszövetséget akkoriban Álmos vezér vezethette, aki viszont már nem tette be a lábát Pannónia földjére, ugyanis – különböző elméletek szerint – még ezelőtt feláldozhatták (mások szerint megölték vagy természetes halált halt), helyette fia, Árpád vezette sikerre a magyarokat ebben a történelmi pillanatban. A hét vezérnemzetség számtalan kisebb nemzetséget foglalt magában, az általuk kötött vérszerződés alapozta meg azt az együttműködést, ami az államalapításhoz is vezethetett.

A honfoglalás két nagyobb szakaszban zajlhatott, először az ország keleti felét, majd a 10. század során a nyugati felét foglalták el, mindezt katonai hadjáratok követték, hogy az elfoglalt területek határa minél inkább nyugatra tolódjon, ezt követően fokozatos letelepedés történhetett, elsőként a síkvidékeken. A 900-as évek első felét a kalandozások koraként tartjuk számon, mikor – a környező népek „nagy örömére” – az ősmagyar haderő nyugati és déli zsákmányszerző, megfélemlítő hadjáratokat szervezett. A csatákat hatalmas lakomával ünnepelték, ami a magyarok más szokásaival egyetemben egészen felháborította a nyugatiakat.

A sikertörténet egészen 955-ig, a híres augsburgi vereségig tartott, mikor a megtámadott tartományok egyesített ereje lépett fel a kalandozók ellen; ezután a magyarok már csak nehezen tudták felvenni a harcot a kővárakkal és a nehézpáncélzatos haderőkkel szemben, az évszázad utolsó harmadára pedig már egészen kiapadt a harci lendület. A magyar vezetők számára világossá vált: a magyar nép vagy „felolvad” a Kárpát-medence többi, a történelem során elveszett kultúrája között, vagy államot alapít.

Az államalapítást a Magyar Nagyfejedelemség előzte meg, élén Árpád vezér dédunokájával, Géza nagyfejedelemmel. Géza volt az utolsó magyar fejedelem, az ő fia (aki feltehetőleg a 970-es években született, pogány neve Vajk volt) a magyar állam alapítója, I. (Szent) István király. Istvánt a ’80-as évek második felében keresztelték meg, 1001. január 1-jén történő koronázásakor már keresztény királyként lépett színre, „Isten kegyelméből”.

Az általa meghirdetett keresztény, feudális államforma 1028-tól már szinte az egész Kárpát-medencére kiterjedt, az együttműködő törzseket békés, az ellenszegülőket kényszeres úton maga mellé állítva, a zendülőket leverve. Az István által meghatározott államforma a kisebb változásoktól eltekintve egészen a 20. századig fennmaradt, szigorú törvényei gyökeresen megváltoztatták az új állam életét.

Szent István-bazilika, Budapest
Szent István-bazilika, Budapest

Nem számolták föl azonnal a pogányságot

A korabeli magyarság letelepedése és a keresztény állam megszilárdítása hosszas folyamat volt, a változások csak lassan stabilizálódtak. A jurtalakó magyarok kezdetben félnomád életmódot folytattak, a lótenyésztést fokozatosan felváltotta a szarvasmarha- és sertéstenyésztés, illetve a földművesség (elsősorban búza, árpa és köles termesztése), az ipari és kereskedelmi tevékenységek pedig csak igen kezdetleges formában jelentek meg. A kézművesség szintén jelentős volt, ide soroljuk a fonást, a szövést, a nemezelést, a varrást, az ezüstművességet, a fazekasságot és a prémek, bőrök feldolgozását.

Fokozatosan megjelentek a veremházak, a téli és nyári szállások végsősoron falvakká alakultak, a törzsfők udvarhelyei piaccá avanzsáltak mesteremberekkel, gyógyítókkal, sámánokkal, s habár rendelet kötelezte a magyarokat a kereszténységre, a nép körében a pogányság akár egy évszázadon keresztül is fennmaradhatott. Érdekesség, hogy Géza fejedelem, habár türelmetlenül várta, hogy a magyarságot keresztény hitre térítsék, maga haláláig az ősi hitnek áldozott, döntése, melyet végül fia vitt véghez, nem morális, hanem reálpolitikai alapokon nyugodott.

A 11. században az ország lakosságának jelentős része még mindig a pogány hitvalláshoz ragaszkodott, még a főurak között is sokan a régi hagyományokat választották volna az „új” vallás helyett. Az ősmagyar vallást „pogánynak” titulálták, vagyis tiltottá tették, a keresztény államokkal körbevett térségben már nem volt jövője a régi hagyományoknak – a lázadások leverése után és a kereszténység kényszerű felvételét követően az ősmagyar szimbólumrendszer a mesékben, legendákban élt tovább.

Hatszáz évvel a paprikás krumpli előtt

Ahogy minden ősi népnek, úgy a régi magyarságnak is megvoltak a különleges fogásai, azonban a korabeli ételekről mindenképpen tudnunk kell, hogy teljesen más konyhai alapanyagokból készültek, mint a mai klasszikus magyaros finomságok. A mai „hagyományos” ízek nagyban építenek a paprikára, a paradicsomra, a krumplira, a népies ételek közt rengeteg kukoricás fogás szerepel, ráadásul imádjuk az erőteljes, borsos fűszerezést is – azonban ezek közül az élelmiszerek közül egy sem volt jelen 1000 környékén a Kárpát-medencében.

Érdekesség, hogy az ősmagyarok tökféléket sem fogyasztottak, hiszen azok is Közép-Amerikából származtak, sőt, olyan ma már alapértelmezett zöldségeket sem termesztettek, mint a zöldborsó, ami csak a 15-16. században vált népszerűvé Európában. Babot sem ehettek az őseink, hiszen az akkoriban még bőven az amerikai indiánok eledele volt, de még a napraforgó is tőlük származik. Sajnos töltött káposztánk sem volt még, ezt a fogást a törökök honosították meg a Hódoltság korában.

Mit termesztettek akkor az első magyarok a konyhakertekben? Nos – habár gyakran vita tárgyát képezi, hogy melyik élelmiszer mikor honosodott meg a térségben -, elsősorban hagymaféléket, saláta- és káposztaféléket, gyökérzöldségeket (répa, fehérrépa, paszternák), illetve olyan gumósokat, mint a zeller vagy a cékla, de közkedvelt zöldségek voltak továbbá a retekfélék, például a gyógyító erejű fekete retek. A természet kincsei közül gyakran hasznosították a tavaszi és őszi gombaféléket, az olyan erdei gyümölcsöket, mint a szamóca, a berkenye, a húsos som, a kökény, a borbolya, a ribizli és a málna. A fán termő gyümölcsök között az alma és a körte említésre méltó, illetve a szőlő, ami még a római borkultúra hozadéka.

Az ősi magyar fűszerek listáján még nem szerepeltek az olyan, a későbbi évszázadok során keletről érkező fűszerek, mint a bors, a babér vagy például a szerecsendió, őseink leginkább a helyben begyűjthető zöldfűszereket kedvelték, ezeket nem csak az ételek ízesítésére, hanem gyógyításra is használták. Ide tartoznak az olyan őshonos fűszernövények, mint a menta, a medvehagyma, a tárkony és a csombor (ezeket feltehetően már a magyarok hozták be a térségbe), a lestyán, de valószínűsíthetően már ekkor megtalálhatóak voltak a magyar földeken a rómaiak által elterjesztett kakukkfű, rozmaring, majoránna és zsálya is.

Az étkezést is formálta az 5 elem

A magyarság számtalan népcsoporttal érintkezett vándorlása során, melyek mind-mind befolyásolták a hétköznapi emberek szokásait – természetesen a főzés terén is. Az ősi magyarok főzés tekintetében az 5 elemhez igazodtak, ami nem más, mint a föld, a tűz, a víz, a levegő és a fém. Mindezt egyszerű lefordítani: a nomád vándorok a földön főztek, ahol fából tüzet raktak, mely fölött a fémből készült üstben rotyogott az étel, ami forrón gőzölgött (mind a régi magyaroknál, mind más keleti országoknál a főzés dominált a sütéssel szemben).

A honfoglaláskori gasztronómiában már megtalálható a pörkölt őse, az „áldos”, ami egy rövid- vagy hosszúlevű húsétel, a feláldozott állat húsából készült zöldségekkel, gazdagon fűszerezve, tipikusan üstben, szabadtűzön. Már ekkor népszerűek voltak az ún. „burok ételek” is, amelyek mindig valamilyen töltött finomságot takartak: ilyen volt például a csücsür nevű töltött tészta, de már ekkor készítettek töltött húsokat és töltött zöldségeket is.

A főételeket roston, nyárson, a későbbiekben kemencében sütött húsok adták, melyek egyrészt állattenyésztésből, másrészt vadászatból származtak, ugyanis a korabeli erdőségek dúskáltak vadakban. Már akkoriban is a legkedveltebb vadak közé tartozott a vaddisznó, az őz, a szarvas és a fácán, de a vadnyulat is kedvelték húsáért, prémjéért. A „karakányok” voltak a nyersen fogyasztandó ételek, például a gyümölcsök és zöldségek, de számos erjesztett, savanyított zöldség és tejtermék is tartozott a kategóriába – mindezek akkoriban még nem ecettel készültek, hanem tejsavas erjedés, más néven fermentáció útján vagy kovászolással nyerték el tartós, ízletes, savanykás formájukat.

Érdekesség, hogy az olyan tejtermékeket, mint a túró, a tejföl és a tejszín a mai napig nem kerültek be az európai köztudatba, ellenben szerves részét képezték az ősmagyar konyhának (egyébként a mai Magyarországtól keletre fogyasztanak a hazaihoz hasonló ételeket, különösen kedveli a túrót például az ukrán és az orosz konyha). Népszerű magyar tejtermék volt a tarhó, avagy az oltott tej, de a vajat is kedvelték, utóbbit zsírként használták.

A húsokhoz a köret hagyományosan valamilyen kovásztalan kenyér volt, tipikusan szabadtűzön vagy felforrósított köveken sült lepénykenyerek. A kenyér mellett a különféle kásákat is kedvelték (köles-, árpa-, búzakása, de tönkölybúzát és alakort is fogyasztottak), a sűrű levesek a lepényekkel, lepénykenyerekkel igazán gazdag lakomákat eredményeztek. Az édességeket mézzel készítették, kedvelték a szárítással tartósított aszalt gyümölcsöket is.

Házi lepénykenyér: percek alatt elkészül
Házi lepénykenyér: percek alatt elkészül

Hogyan befolyásolta a gasztronómiát a letelepedés?

A letelepedés idejében az ételek elkészítési módja sokat változhatott, hiszen míg a nomád népek hagyományosan szabadtűzön főztek a szabad ég alatt vagy a jurtában, addig az épített veremházak, későbbi fa-, majd kőházak esetében már állandósult tűzhelyről beszélhetünk. Az egyik legnagyobb változást a kemence megjelenése hozhatta el, korábban a magyarok a cigány vándorkonyha vonásaihoz hasonlóan nyársra tűzve sütöttek vagy kondérban, cserépfazékban főztek.

A nomádok egyik fő húsáruja a lóhús volt, nemhiába, hiszen szinte korlátlan mennyiségben állt rendelkezésükre, ugyanígy a marhatartóknál a marhahús. A magyarok disznóhús iránti rajongása már az államalapítás korára visszavezethető, de a juhokat, baromfikat és a halakat is kedvelték (ezeket füstöléssel és szárítással tartósították). Rengeteg különféle tejterméket készítettek tehéntejből, míg a lótej a nomádok egyik fő alkoholforrását, a kumisz készítését szolgálta. A kumisz mellett igen kedvelt italok voltak a bor és a sör is, a vizet a forrásokból nyerték.

A magyar gasztronómiában az igazi változások 4-600 évvel később jöttek, ugyanis ebben az időben érvényesült Európában egyszerre a török kereskedőknek köszönhetően a Balkán irányából beáramló zöldségek és fűszerek hatása, ötvözve a Dél-Európán keresztül, Portugália és Spanyolország felől érkező izgalmas amerikai újdonságokkal. Miután elterjedt hazánkban a bors, a paprika, az új gabonafélék és más különlegességek, gyökeresen megváltozott a magyar ízlésvilág.

Milyen luxusfogásokat fogyaszthatott Szent István király?

Kanyarodjunk vissza az államalapítás korába! Ahogy a történelem során mindig, akkoriban is elkülönült a hétköznapi emberek „paraszti” konyhája a főúri konyhától - gyakran előfordult, hogy a két, egymástól távol eső társadalmi szinten teljesen más ételeket fogyasztottak. Az Árpád- és István-korabeli „luxus” egészen máshogy festett, mint ahogyan ma vélekedünk a gasztronómiáról, akkoriban nem a szarvasgomba és a kaviár jelentette a csúcsok csúcsát, hanem a legfinomabb húsok.

Tipikus úri tevékenység – sport, egyben hobbi - volt a középkorban a vadászat: a legnagyobb dicsőséget rendszerint a vaddisznó leölése jelentette, ugyanis a korabeli fegyverekkel, még bőven a pisztolyok és puskák előtt kifejezetten veszélyes volt rá vadászni. A vaddisznóvadászat mellett kedvelték a szarvasvadászatot is, a legszebb agancsú bikák elejtése szintén dicsőség volt, ám rendeztek apróvad-vadászatot vadkacsára, vadlúdra, fácánra és nyulakra is.

A korabeli „luxusérzethez” hozzájárult az is, hogy mennyire volt jóminőségű a kenyér, milyen alapanyagból és milyen finomra volt őrölve a liszt, illetve lehetett különbség az étkezés változatosságában, az alapanyagok frissességében is (a közemberek sok mindent főztek szárított húsból például, hiszen a tartósítással sokat lehetett spórolni). Tipikus luxustermék volt akkoriban – a ma is kifejezetten drága – méz, hiszen nehéz volt hozzájutni, ugyanígy a magvak, aszalt gyümölcsök is finomságnak számítottak. A süteménykészítés erre a korra nem igazán volt jellemző, azonban a nagyuraknak, királyoknak kiváló minőségű sör és bor dukált.

Tejszínes vaddisznóragu házi lepénykenyérrel
Tejszínes vaddisznóragu házi lepénykenyérrel

Recept: tejszínes vaddisznócomb tárkonnyal és csomborral, őseink lepénykenyerével

A következő receptben igyekeztünk ötvözni az államalapításkori alapanyagokat egy modern-klasszikus, úrias fogás formájában, vadhússal, korabeli zöldfűszerekkel (egyedül a borssal csaltunk) és gyökérzöldségekkel, sőt, még egy kis tejszínnel is megbolondítottuk, hogy igazán szaftos és laktató fogás legyen. A receptünk vaddisznócombbal készül (csak megbízható, legális forrásból vásároljunk!), ám amennyiben nincs lehetőségünk ennek a beszerzésére, nyugodtan vásároljunk helyette házi disznóhúst, de helyettesíthetjük őzzel, szarvassal is.

A köret tekintetében mindenképpen érdemes kipróbálnunk a lenti lepénykenyeret, avagy kenyérlepényt, ami kovászolás nélkül készül, egy egyszerű, gyúrt kenyértésztából, ráadásul a kisütése is gyors – a disznó szaftjával tökéletes párosítást alkot. Nézzük, hogyan készül a mi államalapítás-korabeli luxusmenünk, ami még Szent István asztalán is megállná a helyét! Bográcsban is elkészíthetjük, szabadtűzön.

A vaddisznócomb hozzávalói

  • 1 db kicsontozott vaddisznócomb (kb. 2 kg)
  • 3 db paszternák (vagy fehérrépa)
  • 3 db sárgarépa
  • 3 db vöröshagyma
  • 2-3 ek vaj
  • 5 dl tejszín
  • 5 dl sör
  • 3 dl víz, ha szükséges
  • 200 g csiperkegomba
  • 1 kis csokor friss tárkony
  • 1 kis csokor friss csombor (borsikafű)
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, bors ízlés szerint

A lepénykenyér hozzávalói

  • 1 kg liszt
  • 4 dl víz
  • 1 ek só
  • 1 cs sütőpor
  • 1 kis pohár tejföl

A vaddisznócomb elkészítése

Készítsük elő az alapanyagokat: a húst mossuk meg és kockázzuk fel, mintha pörköltet készítenénk, a zöldségeket és a gombát tisztítsuk és hámozzuk meg, a zöldfűszereket öblítsük le és aprítsuk késsel finomra. Fogjunk egy nagy fazekat, olvasszuk föl benne a vajat, majd dinszteljük meg benne a felaprított hagymát egy kevés sóval, erre jöhet a felkockázott hús. Főzzük a vaddisznóhúst kifehéredésig, ezután öntsük fel a sörrel és adjuk hozzá a felaprított zöldfűszereket és a fokhagymát, illetve sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Főzzük a húst kis lángon addig, míg közepesen puha nem lesz.

Aprítsuk fel a répát, a paszternákot és a gombát durvára, ha a gombafejek kicsik, egyben mehetnek a húshoz. Főzzük őket együtt puhára, kóstoljunk többször, hogy biztosan minden húskocka megpuhult-e. Ha a ragu nagyon elfőtte a levét, pótoljuk még egy kevés vízzel, de vigyázzunk, ne hígítsuk túl, ugyanis sűrű, barna szaftot szeretnénk kapni. Akkor tökéletes az ételünk állaga, ha a hús puha, a gomba és a hagyma belefőtt a szaftba, de a gyökérzöldségek még egyben vannak.

Utolsó lépésként adjuk hozzá a tejszínt, akkor, amikor már teljesen kész a ragu, ezzel jól összekeverjük, még egyszer felforraljuk, majd el is zárhatjuk a lángot. A receptet elkészíthetjük öntöttvas edényben is, azzal a különbséggel, hogy a hús kifehéredése után azonnal belekeverjük a zöldségeket és lefedve sütjük tovább 100°C-on (kb. 2 óra a főzési időtartam), végül fedő nélkül főzzük a sütőben, hogy a szaft besűrűsödjön (mintha csak kemencét használnánk).

Tálaljuk melegen, köretként fogyasszunk hozzá lepénykenyeret (ha nincs kapacitásunk megsütni, vásároljunk hozzá friss kenyeret vagy pitát a hasonló élményért). Az ehhez hasonló raguk újramelegítve is kiváló fogások, ha hagyjuk őket egy éjszakát pihenni, az ízek csak még jobban összeérnek. Egy dologra érdemes figyelni: a tejszín a kihűlése után besűrűsödik – ez valamelyest hígul, ha újramelegítjük, de a fazékhoz érdemes adni egy kevés vizet is.

Formázzunk nagyobb tenyérnyi, kb. 1 cm vastag korongokat a tésztából
Formázzunk nagyobb tenyérnyi, kb. 1 cm vastag korongokat a tésztából

A lepénykenyér elkészítése

A lepénykenyér elkészítése pofonegyszerű: szitáljuk a lisztet egy nagy tálba, keverjük hozzá a sütőport, a sót, a vizet és a tejfölt, gyúrjuk át jó alaposan, majd hagyjuk a tésztát pihenni egy fél órán keresztül a hűtőben. Ha a tészta pihent, formázzunk belőle 8-10 db kb. egyforma lepényt, ezeket konyharuhával letakarva pihentetjük még egy félórán át, ezután 180°-ra előmelegített sütőben, sütőpapírra téve egyszerűen kisütjük őket 15-20 perc alatt. Kínáljuk frissen kisütve bármilyen szaftos, húsos vagy zöldséges étel mellé.

Koch Prémium Irsai Olivér, 2021
Koch Prémium Irsai Olivér, 2021

Borajánló: Koch Irsai Olivér, 2021

Habár az őseink leginkább a kumisz mellett tették le a voksukat, az erjesztett lótej készítését nem ajánljuk, fogyasszunk helyette a vaddisznóhoz inkább egy pohár illatos Irsai Olivért. A disznóhúshoz a vörös, a rozé és a fehérborok is remek választások, ám mivel receptünk formabontó módon tejszínnel készült, a mi választásunk most az utóbbi kategóriára esett. A Koch Borászat Prémium Irsai Olivérje a Hajós-Baja borvidékéről származik, egy igazán üde, viszonylag alacsony alkoholtartalmú italról van szó, amit fogyaszthatunk önmagában és fröccsként is. Az Irsai Olivér egy kiváló, nyárias hangulatú bor, illik a fehér húsok és halak mellé, de a sertéshússal is nagyszerűen párosítható, kiváltképp akkor, ha már messziről megcsapja az orrunkat a zöldfűszerek illata.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 7,78 százalékos THM-el, és havi 121 083 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,4% a THM; az MKB Banknál 8,59%; a CIB Banknál 8,63%,  a Takarékbanknál Banknál pedig 8,77%; míg az Erste Banknál 9,41%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

augusztus 20

történelmi fogás

államalapítás

szent istván

gasztro

gasztromesék

vaddisznó

őshonos fajok

recept

receptek