Sztrájkhullám várható év elején: rengeteg bolt zárhat be

MTI   
  Megosztom
Sztrájkhullám várható év elején: rengeteg bolt zárhat be

Már három, a magyar piacon meghatározó áruházláncból jelezték a dolgozók, hogy az év végi szezon után hajlandók határozott lépéseket tenni a munkaerőhiány okozta helyzetük megoldásáért - írja a szerdai Magyar Nemzet.

A napilap cikke szerint egyre forgalmasabb az év végi bevásárlások időszaka, és az élelmiszerboltokon kívül az iparcikkek, műszaki eszközök, bútorok áruházaiban már hétköznap is jóval többen fordulnak meg, mint az év többi részében. Eközben a lakossági fogyasztást kiszolgáló munkavállalói réteg leterheltsége folyamatosan fokozódik karácsonyig, jellemzően hét végi pihenőnap nélkül. Emiatt akad olyan cég, amelynek üzleteiben december első hetében már mindennapos a feszült hangulat a hét közben is többször változó beosztások miatt.

Az eddig felmerült elképzelések szerint előre egyeztetett időpontban akár több vállalatnál egységes munkabeszüntetést is szervezhetnek, hogy elérjék: a munkáltatók tegyenek érdemi lépéseket az ágazat legnagyobb problémájának megoldására és a cégek ne csupán a profitjukat tartsák fontosnak.

A lapnak név nélkül nyilatkozó alkalmazottak úgy fogalmaztak, hogy a jelenségek általánosak és már évek óta ismertek. Ám például a túlhajszoltság, a túlóráztatás és a kiszámíthatatlan időbeosztás már nagyobb gond a kereskedelmi dolgozóknak, és elnyomja az eddigi béremelések munkaerő-megtartó erejét a nagy alapterületű egységekben. Megemlítették, hogy a napi erőfeszítéseket tapasztalva már a bolti feladatok ellátásába ugyancsak bevont áruházvezetők közül is többen támogatnák a kiszolgáltatott helyzetben lévő beosztottak törekvéseit. Azt is elmondták az érintettek, hogy ugyan a kereskedelemben megszokott az év végi hajtás, ám a nagyáruházakban a szezonálisan felvett dolgozók bevonásával sem könnyebb ellátni a feladatokat, akik ráadásul gyakran cserélődnek, betanításuk pedig külön időt vesz igénybe.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

bolt

üzlet

vásárlás

sztrájk

dolgozó

munka

munkaerőhiány

bér

munkabér